Fegyveres lőtt le négy embert egy amerikai kisvárosban

Fegyveres lőtt le négy embert egy amerikai kisvárosban

Fegyveres sebesített meg halálosan négy embert egy Ohio állambeli kisvárosban.

A rendőrségi jelentések szerint a támadót azonosították és keresik. A gyanúsított, egy 39 éves férfi egy terepjáróval menekült el.

Butler Township település rendőrfőnöke elmondta, hogy a négy áldozatot lőtt sebekkel találták meg a városban több helyszínen. Figyelmeztette a környéken élőket, hogy a „férfit ne közelítsék meg, mert valószínűleg fegyver van nála, és veszélyes lehet”.

A rendőrség vizsgálja a tragédia hátterét, és azt, hogy mentális okok szerepet játszhattak-e benne - közölte John Porter rendőrfőnök. „Amennyire vissza tudunk emlékezni, ez volt az első erőszakos bűncselekmény a közösségben” – tette hozzá.  

Sajtójelentések szerint a gyanúsítottat, Stephen Marlow-t betörés és fenyegetés miatt már elítélték, és idén februárban került feltételesen szabadlábra.

Butler Township egy alig 8 ezer lelkes kisváros Ohio állam nyugati részén, Dayton közelében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?