Fegyverek Prágából

London. Brit lapértesülés szerint Kelet-Európából vásárol fegyvereket Szaddám Huszein iraki elnök egy esetleges amerikai támadásra való felkészülés jegyében.

London. Brit lapértesülés szerint Kelet-Európából vásárol fegyvereket Szaddám Huszein iraki elnök egy esetleges amerikai támadásra való felkészülés jegyében. Az iraki hadsereg három volt magas rangú tisztje, akik az elmúlt hónapokban menekültek el Bagdadból, a The Guardian brit napilapnak adott interjúban elmondták: az iraki hadsereg gyors ütemű felfegyverzését célzó erőfeszítések keretében megrendelt három nagy fegyverszállítmány közül az első február 23-án érkezett meg a szíriai Latakia kikötőjébe a Cseh Köztársaságból. A légvédelmi rakétákat, rakétavezérlő berendezéseket tartalmazó 800 ezer dollár értékű szállítmány exportengedélyei Szíriának és Jemennek szóltak. A szíriai kikötőben azonban az iraki titkosszolgálat és a köztársasági gárda tisztjei felügyelték a szállítmány kirakodását és Irakba való átirányítását – közölte a köztársasági gárda volt őrnagya. „Tudjuk, hogy két másik szállítmány is úton van, arról azonban nincs értesülésünk, hogy már megérkezett volna” – tette hozzá. A dezertőrök birtokában lévő dokumentumok szerint Bagdad légvédelmi rendszerének korszerűsítésén, olyan rendszer kifejlesztésén dolgozik, amely képes az amerikai lopakodó felderítő repülőgépek észlelésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?