Fagyasztott halakban csempészték az 1,3 tonnányi kokaint

kokain k

A portugál hatóságok lefoglaltak 1,3 tonnányi, fagyasztott halakba rejtett kokaint és letartóztattak hét embert a Latin-Amerikával folytatott kábítószer-kereskedelemben részt vevőeurópai bűnszervezetek felszámolására indított akció keretei közt – jelentette be a portugál rendőrség hétfőn.

Az Ecuadorból érkező drogszállítmányra a Lisszabon északi részén lévő kikötői raktárban találtak rá.

„A módszer, ahogyan a kábítószert a fagyasztott halakba rejtették, rendkívül megnehezítette a drog észlelését, a kivételéhez pedig muszáj volt a halakat teljesen megsemmisíteni” – közölte a rendőrség.

Az őrizetbe vett – 26 és 59 év közötti – gyanúsítottakat a kábítószer behozataláért és terjesztéséért is felelősnek tartják, mindegyikük más nemzetiségű. A rendőrség szerint egy olyan szervezett bűnözői hálózathoz tartoznak, amely Latin-Amerikából érkező kábítószerek szállítását és értékesítését végzi számos európai országban.

A rajtaütés során nyolc lőfegyvert, drága gépjárműveket, valamint az üggyel kapcsolatos fontos dokumentumokat is lefoglalt a rendőrség.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?