Exit poll: az orosz kormánypárt 45,2 százalékkal megnyerte a parlamenti választást

01

A kormányzó Egységes Oroszország párt az INSZOMAR szociális marketingintézet exit pollja szerint a szavazatok 45,2 százalékával megnyerte a parlamenti választást.

A kommunisták 21, a liberális demokraták  8,7, az Igazságos Oroszország – Hazafiak – Az Igazságért párt pedig 7,9 százalékot kapott. Az exit poll szerint az Új Emberek 4,7 százalékkal nem tudta átlépni a parlamentbe jutás küszöbét.

Az exit poll a pártlistára leadott szavazatokra összpontosított. A 450 alsóházi parlamenti mandátum sorsának felét a listák, a másik felét az egyéni körzetek eredményei döntik el. Az exit pollhoz  a szavazás mindhárom napján reggel 8-tól este 8-ig 825 település, 1455 szavazóhelyiségénél 438 218 embert kérdeztek meg arról, hogy melyik pártra szavazott az Állami Duma megválasztásakor.

A Központi Választási Bizottság a szavazatok 12,25 százalékának összesítése alapján azt közölte, hogy az Egységes Oroszország a voksok több mint 40 százalékával vezet, a kommunisták több mint 24 százalékot kaptak.

A bizottság közölte, hogy az Egységes Oroszország a 225-ből 130 választókerületben vezet. Tíz körzetben a kommunisták, ötben az Igazságos Oroszország vezet.

Makszim Revenko, az Egységes Oroszország főtanácsának titkárhelyettese kijelentette, hogy pártja mind a listás, mind az egyéni körzetben leadott szavazatok alapján „meggyőző diadalt” aratott.

Gennegyij Zjuganov, az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártjának elnöke azt hangoztatta, hogy „a választó meghallott bennünket, hitt nekünk és ránk szavazott. A kommunisták voltak egyébként az Alekszej Navalnij ellenzéki politikus által kezdeményezett „okos szavazás” fő kedvezményezettjei. A taktikai voksolás résztvevői azokat a jelölteket támogatták, akik a legnagyobb eséllyel vehették fel a versenyt az Egységes Oroszországéival.

Ella Pamfilova, a választási bizottság elnöke bejelentette: Oroszország nyolc régiójában 12 helyszínen erősítették meg, hogy az urnákba szabálytalan szavazatokat „tömtek”. A tisztségviselő szerint 17 régió 54 szavazóhelyiségben összesen 8539 szavazólapot nyilvánítottak érvénytelennek, különböző okok miatt. Közölte, hogy a választásokon 59 országból érkezett 245 hivatalos megfigyelő és nagyszámú szakértő vett részt.

Moszkvában az online szavazásra jelentkezettek 96,5 százaléka – 1 943 590 ember – leadta a voksát. A fővárosban először a tavalyi alkotmánymódosítás-idején lehetett elektronikusan szavazni. A mostani részvétel mind az arányok, mind a szavazók számának tekintetében meghaladta az akkorit. Országosan 93,21 százalékos volt az online részvétel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?