Europol: antiszemita és rasszista kijelentések miatt több embert őrizetbe vettek Európa-szerte

Europol

Több embert őrizetbe vettek és számos kihallgatást tartottak csütörtökön Európa több országában olyan emberek ügyében, akiket rasszista, antiszemita, homofób, illetve erőszakra buzdító kijelentésekkel gyanúsítanak – közölte pénteken az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol.

Az akciónap célja az volt, hogy felhívják a figyelmet e „folyamatosan terjedő” jelenségek méreteire.

Összesen 209 embert érintett az akció – tudatta közleményében az Europol.

Németországban a nyomozók ötvennégy embert hallgattak ki, és hatvanöt házkutatást tartottak. Spanyolországban további két embert állítottak elő rendőrségre. Franciaországban ötvenöt embert hallgattak ki.

Az ilyen típusú műveletek nagyon fontosak ezekkel az Európában mindenütt folyamatosan terjedő jelenségekkel szemben – fejtette ki az AFP francia hírügynökségnek Philippe Reiland, az akcióban részt vevő hivatal (A Gyűlöletbűncselekmények és Internetes Gyűlöletkeltés Elleni Harc Központi Hivatala, OCLCH) vezetője.

„Sajnos csak hozzávetőlegesen ismerjük a gyűlöletbűncselekmények azon áldozatainak számát, akik nem mernek feljelentést tenni” – emlékeztetett Reiland tábornok, aki kifejezte abbéli reményét, hogy a hasonló műveletek a feljelentés megtételére bátorítják az áldozatokat.

Franciaországban a szóban forgó gyanúsítottak – akik többségükben 13 és 17 év közötti fiúk – nagyon különböző esetekbe keveredtek. A paletta a rasszista káromkodásokat nap mint nap nyilvánosan ismételgető, hétköznapi emberektől a profi influenszerekig terjed, akik gyűlöletkeltő üzeneteket terjesztenek az interneten - mondta el az OCLCH egy másik tisztje.

Több ember ellen indult eljárás antiszemita kijelentések miatt október 7-e, vagyis a Hamász palesztin iszlamista szervezet és Izrael közötti háború kezdete óta.

Az összehangolt rendőrségi akció olyan embereket is célba vett, akiknek az interneten terjesztett gyűlöletkeltő üzeneteinek valóságos hatása lett, például az, hogy homofób emberek csapdát állítottak homoszexuálisoknak, majd bántalmazták, illetve kirabolták őket – tette hozzá a közlemény.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?