Európaibb jogosítványunk lesz

Jövő májustól új gépjárművezetői jogosítványok kiadását kezdik meg Szlovákiában. A rózsaszínű lapocska bal felső sarkában már ott lesz az Európai Unió jelképe is. A cserével nem kell majd sietni, mivel egyelőre a most használatos dokumentum is érvényben marad, az EU pedig amúgy is egységesíteni akarja a jogosítványokat.
Csáky Pál szerint Szlovákia egyelőre nem tervezi a marihuána legalizálását, ám nem zárja ki az orvosi felhasználást

További változás, hogy a jövőre kibocsátott új jogosítvány a kétéves próbaidő elteltével is érvényben marad, nem kell kérvényezni a meghosszabbítását. Továbbra is száz korona illetéket kell fizetni a jogosítvány kiállításáért, kétszázat, ha elveszítjük. Az államnak egyébként mindössze 36 koronájába kerül az új dokumentum gyártása.

Egyszóval jövő májustól lehetőségünk lesz a régi jogosítványt szebbre, modernebbre, ha úgy tetszik, „európai uniósabbra” cserélnünk. Az azonban korántsem biztos, hogy néhány hónappal később nem lesz szükség újabb cserére. Az Európai Bizottság ugyanis egységes európai jogosítvány bevezetését szorgalmazza, hogy ezzel váltsák fel a mintegy 200 millió jelenlegi jogosítványt földrészünkön. Ez utóbbiaknak ugyanis 80 különböző fajtája van, s ez a sokféleség a csalások melegágyának számít. „A jelenlegi jogosítványok lejárati ideje más és más, s eltér az is, hogy melyik milyen járműkategóriára terjed ki” – szögezte le a javaslatot indokolva Loyola de Palacio, az Európai Bizottság közlekedési biztosa. „Gyakorlatilag lehetetlen hatékonyan ellenőrizni ezeket a dokumentumokat” – mondta, hozzátéve: „a 2001. szeptember 11., azaz az amerikai terrorakciók utáni helyzetben mindez tűrhetetlen, hiszen a jogosítványt sokfelé személyazonossági okmányként is elfogadják”.

Az új jogosítvány a tervezet szerint a bankkártyához hasonlító műanyag lapocska lenne: olyan, ami az egész EU-ban érvényes, s egyforma hosszú időtartamra szól. A cél nem pusztán a csalások lehetőségének csökkentése, de egyben az egyik országból a másikba költöző európaiak életének megkönnyítése is: ez utóbbiaknak ugyanis gyakran valóságos harcot kell vívniuk a bürokráciával, míg végre le tudják cserélni jogosítványukat új otthonuk hasonló okmányára. Végül fontos szempont a közúti biztonság erősítése is: az új okmányt ugyanis a javaslat szerint rendszeresen, 10 évente (a 65 évesnél idősebb embereknél és a hivatásos sofőröknél pedig ötévente) meg kellene újítani. Az Európai Unió 15 jelenlegi tagországa közül 4-ben, Franciaországban, Németországban, Belgiumban és Ausztriában jelenleg még élethossziglan érvényesek a jogosítványok.

A megújítás a B-kategóriás jogosítványoknál (azaz a személyautók vezetését lehetővé tévő dokumentumoknál) közösségi szinten csak a fotó cseréjét jelentené - de emellett minden egyes tagállam előírhatná majd saját állampolgárai számára, hogy kér-e ilyenkor mondjuk orvosi vizsgálatot, vagy újabb elméleti, illetve gyakorlati vizsgát. Ha csak a fotó cseréje valósulna meg minden egyes tagállamban, már az is nagy előrelépés lenne, s sokat segítene a csalások elleni küzdelemben. Mint Loyola de Palacio elmondta, nemrégiben például eléje került egy 99 éves nagymama jogosítványa, aki még 2000-ben is 1932-ben kiállított okmányával vezetett: el lehet képzelni, milyen különbség volt a jogosítványon lévő fénykép és a valóság között...

Az egységes jogosítvány bevezetését még az Európai Parlamentnek és a tagállamok kormányainak is jóvá kell hagynia, azaz az várhatóan csak 2009-ben, 2010-ben léphet életbe. S ekkor sem cserélnék le egy csapásra a még meglévő, papír alakú dokumentumokat az újra, hanem a csere fokozatosan, a régi jogosítványok lejártakor, azok megújításával menne végbe.

Az Európai Bizottság egyben javasolta, hogy segédmotoros kerékpárok használatát is kössék jogosítványhoz. E dokumentum megszerzésének alsó korhatára 14 év lenne, de ekkor még a fiatalok csak saját hazájukban használhatnák motorkerékpárjukat: ha külföldön is élni akarnának szenvedélyüknek, el kell érniük a 16 éves korhatárt. Az okmány megszerzéséhez az EU összes tagországában kötelező lesz az elméleti vizsga – de minden egyes állam eldöntheti, hogy ezen túlmenően kér-e még gyakorlati vizsgát is.

Végül a bizottság azt szorgalmazza, hogy a legnagyobb teljesítményű motorkerékpárokat csak akkor használhassák a fiatalok, ha előbb már kisebb gépeken bizonyították, képesek uralni járművüket. Azaz az ilyen nagy motorkerékpárra Európa-szerte csak 21 éves korukban ülhetnek fel, s csak akkor, ha előtte 3 éven át már használtak kisebb motorokat. (A segédmotoros kerékpároknál nagyobb teljesítményű, azaz a 125 köbcentiméterest meghaladó motorok használatának alsó korhatára ugyanis egységesen 18 év lesz.) Ha viszont a fiatalok rögtön a legnagyobb teljesítményű motorkerékpárokon akarják kipróbálni tudásukat, 24 éves korukig kell majd várniuk az ezt lehetővé tévő jogosítványra. (m, p, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?