Európai Bizottság: a termelők egy évre eltérhetnek az ugaroltatásra vonatkozó szabályoktól

termőföld k

Az uniós mezőgazdasági termelők 2024-ben eltérhetnek a közös agrárpolitika (KAP) azon szabályaitól, amelyek bizonyos termőterületek parlagon hagyására, azaz ugaroltatásra kötelezik őket – jelentette be az Európai Bizottság kedden.

A brüsszeli közlemény szerint az uniós bizottság a részleges mentességet biztosító rendeletet azért fogadta el, hogy kezelje a mezőgazdasági termelők jövedelemmel kapcsolatos aggályait.

Emlékeztettek: több tagállam is nagyobb fokú rugalmasságot kért, hogy hatékonyabban reagálhasson az uniós mezőgazdasági termelők előtt álló kihívásokra.

Azok a mezőgazdasági termelők, akik szántóterületük 4 százalékának parlagon, illetve hasznosítatlanul hagyása helyett a szántóterületük szintén 4 százalékán nitrogénmegkötő növényeket, például lencsét, borsót vagy lóbabot, illetve úgynevezett köztes kultúrákat termesztenek, úgy tekintendők, mint akik teljesítik a vonatkozó követelményt.

A közlemény részletezte: köztes kultúrák olyan növények, amelyeket két fő növénykultúra között termesztenek, és takarmányként vagy zöldtrágyaként szolgálhatnak. A nitrogénmegkötő növények és a köztes kultúrák alkalmazása számos környezeti előnnyel jár a talajegészség szempontjából, többek között a talaj biológiai sokfélesége és a tápanyag-kimosódás csökkenése terén. A KAP környezetvédelmi törekvéseinek fenntartása érdekében a növényeket növényvédő szerek nélkül kell termeszteni – írták.

Akik szeretnék, továbbra is teljesíthetik az előírást a terület parlagon vagy hasznosítatlanul hagyásával – közölték.

Azoknak a tagállamoknak, amelyek nemzeti szinten kívánják alkalmazni az eltérést, erről 15 napon belül értesíteniük kell az Európai Bizottságot, hogy a mezőgazdasági termelők a lehető leghamarabb megkapják a szükséges tájékoztatást.

A rendelet megfelelő egyensúlyt teremt egyrészt a válságokkal küzdő mezőgazdasági termelők megfelelő támogatása, másrészt a biológiai sokféleség és a talajminőség védelme között – emelték ki.

A rendelet február 14-én lép hatályba, és visszamenőleges hatállyal, egy évig, azaz 2024. december 31-ig alkalmazható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?