EU-büdzsé – Folytatódik a csúcstalálkozó

Brüsszel |

<p>Pénteken nem sokkal dél után folytatódott az Európai Unió állam- és kormányfőinek rendkívüli csúcstalálkozója, amelynek célja, hogy a tagországok megállapodásra jussanak az EU 2014 és 2020 közötti keretköltségvetéséről.</p>

 

A tanácskozást éjfél után függesztette fel Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke. Ezt követően nem sokkal már kiszivárgott, hogy a csütörtöki nap folyamán lefolytatott kétoldalú találkozók eredményeként született újabb javaslat a keretköltségvetés főösszegét lényegében változatlanul hagyta Herman Van Rompuy első javaslatához képest; az uniós kötelezettségvállalások szintjét a tervezet a hétéves pénzügyi periódusra 972 milliárd euróban maximálná. Történt viszont némi átcsoportosítás: a kohéziós, felzárkóztatási célokra 10,6 milliárddal, a mezőgazdaságra és a vidékfejlesztésre pedig mintegy 8 milliárd euróval fordítana többet a javaslat.   Az MTI birtokába került tervezetben, amelyet a tárgyalások alapjának szán Van Rompuy, pozitív változás az is, hogy a 2008 és 2010 között legalább 1 százalékos gazdasági visszaesést elszenvedő országok esetében - így Magyarország számára is - az egy-egy tagállamnak juttatható forrásokat az adott ország hazai össztermékének 2,4 százaléka helyett 2,59 százalékban maximálná.     Az uniós zsargonban következtetés-tervezetnek nevezett dokumentum ezeket a pénzeket a többéves pénzügyi keret (multi-annual financial framework. MFF) más fejezeteiből "csípné le". Herman Van Rompuy a versenyképesség és növekedés című fejezetből 13 milliárd eurót venne el, ezen belül 5 milliárdot a határokon átnyúló infrastrukturális, energetikai és infokommunikációs fejlesztéseket tartalmazó úgynevezett Európai Összekapcsolási Eszköztől (Connecting Europe Facility, CEF) vonna el. 5 milliárd euróval mérsékelné a javaslat az unió külpolitikai és fejlesztési támogatási forrásait tartalmazó fejezetet, és 1,6 milliárdot venne el a bel-és igazságügyi együttműködést tartalmazó biztonság és állampolgárság című fejezetből.    Angela Merkel német kancellár a péntek délben kezdődő ülésre érkezve továbbra is pesszimista volt: annak az eshetőségéről beszélt, hogy újabb EU-csúcsot kell majd tartani a hétéves uniós költségvetés ügyében. Hasonló véleményének adott hangot hajnalban, távozásakor Francois Hollande francia államfő, aki pénteken a csúcs folytatása előtt francia kormányzati források szerint külön is találkozott David Cameron brit és Mark Rutte holland kormányfővel. Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök a csúcs folytatását megelőzően szintén arról beszélt, hogy sikerült némi haladást elérni az egyeztetéseken, de "ez nem elegendő".    A tervezet egyelőre a britek számára jelenti a legnagyobb vereséget, ugyanis egyik követelésüket sem teljesíti, sem a hétéves keretköltségvetés főösszegét, sem az adminisztrációs célokra, a bürokrácia fenntartására fordított fejezetet nem csökkenti.(Frissítve: 13:44) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?