Etiópiában száz embert legyilkoltak egyelőre tisztázatlan okokból

Etiópia

Etiópiában ismeretlen fegyveresek több mint száz embert legyilkoltak szerdán az ország nyugati részében – közölték különféle források.

A sorozatos támadást a Metekel város térségében lévő falvakban, több ponton hajtották végre a reggeli órákban a tettesek, akik az utcákon és kertekben lőtték le, akit csak láttak. Házakat is felgyújtottak, és lelőtték az onnan menekülőket. Az áldozatok az amhara nép tagjai. A regionális kormány szóvivője szerint a támadók „a béke ellenségei”.

Egy, a térséget ismerő biztonsági szakember felhívta a Reuters hírügynökség figyelmét arra, hogy a környéket a gumuz nép lakja, de az elmúlt években megindult a szomszédban élő amhara parasztok és üzletemberek beáramlása, és egyes amhara vezetők azt hangoztatják, hogy a földek egy része népük jogos tulajdona, főként Metekel környékén.

A városba az előző nap látogatott el Abij Ahmed kormányfő, hogy a helyzetről tájékozódjék, miután az ország északi, tigrék lakta vidékén súlyos harcok folytak heteken át szeparatista lázadók és a kormányerők között november végéig. A szerdai támadás ettől függetlennek tűnik, de az ismert, hogy a térségben több nemzetiség él, és etnikai villongások vannak. A szerdai eseményekről egyéb részletek nem ismeretesek.

A Tigrében kirobban fegyveres konfliktus egyik következménye a hadsereg erőinek átcsoportosítása volt északra, és ennek következtében máshol hatalmi vákuum alakult ki. A jövő évre kitűzött választások tovább élezik a feszültségeket a föld és más erőforrások fölötti ellenőrzés kérdéseiben.

Etiópiában mintegy 80 népcsoport él. Fegyveres konfliktus zajlik Oromija térségében is, az ország keleti határvidékét pedig szomáliai iszlamista harcosok fenyegetik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?