Észak-Koreáról egyeztetett Trump az ázsiai partnerekkel

Hamburg |

<div>Problémának és fenyegetésnek nevezte Észak-Koreát Donald Trump amerikai elnök az ázsiai szövetségesekkel tartott kétoldalú találkozóján.</div>

Arról tárgyaltak, milyen lépéseket tegyenek a közelmúltban sikeres interkontinentális ballisztikus rakétakísérletet végrehajtó Phenjan elleni. A G20-csoport hamburgi csúcsértekezletének zárása után Hszi Csin-ping kínai elnök látta vendégül amerikai kollegáját, aki arról beszélt, hogy időbe telhet, amíg megfékezik Észak-Korea nukleáris ambícióit, de meggyőződése, hogy Washingtonnak és Pekingnek ez sikerülni fog. Donald Trump kijelentette: nagyra értékeli mindazt, amit Kína eddig tett Észak-Korea ügyében, egy olyan probléma esetében, amely ellen „tenni kell valamit”. A megoldás hosszabb időbe telhet, de „így vagy úgy, sikerrel végződik”.  A két politikus abban állapodott meg, hogy szorosan együttműködnek és tájékoztatják egymást az észak-koreai atomprogram ügyében.  Előzőleg Abe Sindzó japán miniszterelnök azt hangoztatta a Trumppal folytatott megbeszélésen, hogy egyre súlyosabb a biztonsági helyzet az ázsiai-csendes-óceáni régióban az észak-koreai rakéta- és atomprogram miatt. Megerősítve, hogy Japán kész szorosan együttműködni az Észak-Korea elleni fellépésben, úgy vélte, hogy a japán-amerikai szövetség hozzájárul a régió békéjének és stabilitásának fenntartásához. Az amerikai elnök utolsó programja volt a kínai elnökkel folytatott megbeszélés. Donald Trump nem tartott sajtótájékoztatót, hanem hazaindult Washingtonba, de pár nap múlva visszatér Európába, hogy részt vegyen július 14-én Párizsban a hagyományos díszszemlén, majd este Emmanuel Macron francia államfővel vacsorázik.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?