Észak-Korea szombaton újabb ballisztikus rakétát lőtt ki a tenger felé – erősítette meg a dél-koreai vezérkari főnökség és a japán parti őrség egyaránt.
Észak-Korea újabb ballisztikus rakétát lőtt a tenger felé
Azt egyelőre nem tudni, a rakéta milyen röptávot írt le. A szombati volt Észak-Korea első rakétatesztelése azóta, hogy január elsején egy rövid hatótávolságú rakétát lőtt ki.
Phenjan pénteken „példátlanul” súlyos válaszlépésekkel fenyegetett az esetben, ha Dél-Korea és az Egyesült Államok valóban megtartja a péntek napközben bejelentett, 11 napos közös hadgyakorlatát. Ennek előkészületeit már a jövő hétre ígérték.
A gyakorlat részeként szerdán az amerikai védelmi minisztériumban, a Pentagonban tartanak csúcsértekezletet. A szöuli védelmi minisztérium közleménye szerint itt arra az esetre is kidolgoznak katonai és polgárvédelmi forgatókönyvet, ha Phenjan egyszer valóban atomfegyvert vetne be.
Észak-Korea tavaly rekordszámban, 37 alkalommal hajtott végre rakétakísérleteket, köztük interkontinentális ballisztikus rakétákkal (ICBM) is, megsértve ezzel az ENSZ Biztonsági Tanácsának vonatkozó határozatait.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.