A dél-koreai hadsereg közleménye szerint Észak-Korea egy feltehetően új típusú, közepes vagy nagy hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki csütörtökön, ami riadalmat okozott Japán északi részén, ahol a lakosságot arra is felszólították, hogy húzódjanak fedezékbe.
Észak-Korea feltehetően új típusú ballisztikus rakétát lőtt ki
Dél-Korea súlyos provokációnak minősítette az incidenst, és az Egyesült Államok is elítélte a nagy hatótávolságú ballisztikus rakétakísérletet.
A ballisztikus rakétát Phenjan környékéről lőhették ki, és a közlemény szerint mintegy ezer kilométert tett meg. A dél-koreai védelmi minisztérium szerint szilárd hajtóanyagú rakéta lehetett.
Észak-Korea korábban már végzett kísérleteket rövid hatótávolságú szilárd hajtóanyagú rakétákkal, de ez lehetett az első ilyen kísérlet közepes vagy nagy hatótávolságú rakétával.
A kilövés miatt Japán riasztást rendelt el Hokkaidón, de miután kiderült, hogy a rakéta nem japán területre csapódott be, a japán hatóságok visszavonták az északi szigetre kiadott riasztást.
Hamada Jaszukazu japán védelmi miniszter közleménye szerint a rakétát kelet felé, nagy szögben lőtték ki, és nem japán területre esett.
A japán parti őrség tájékoztatása szerint a rakéta Észak-Koreától keletre zuhant a tengerbe.
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető pár napja a háborús elrettentés megerősítésére szólított fel.
Az Egyesült Államok elítélte az észak-koreai rakétakísérleteket, de megújította a tárgyalások megkezdésére tett ajánlatát.
Adrienne Watson, a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője hangsúlyozta, hogy nyitva áll az ajtó a diplomáciai lépések előtt, de hozzátette, hogy Phenjannak azonnal be kell szüntetnie a biztonságot fenyegető akcióit.
Watson azt is közölte, hogy az Egyesült Államok minden szükséges intézkedést megtesz az amerikaiak, valamint dél-koreai és japán szövetségeseinek biztonsága érdekében.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.