Esténként kivégzéseket tart az Iszlám Állam Moszulban – 250 civilt gyilkolt meg

Moszul |

<div>Az elmúlt tíz napban 258 civilt gyilkolt meg az Iszlám Állam terrorszervezet, miközben az iraki kormányerők egyre szorosabbra fűzik az ostromgyűrűt Moszul óvárosa körül.</div>

Egy helyi lakos számolt be a gyilkosságokról, aki az óváros egyik kerületéből menekült el. Elmondása szerint a terrorszervezet naponta átlagosan kilenc családot gyilkol meg nyilvánosan. „Az édesanyákat gyermekeik szeme láttára ölik meg, a holttesteket pedig a tóba dobják” – számolt be a gyilkosságok körülményeiről a szemtanú. A civil szervezet közleménye szerint az Iszlám Állam tagjai az esti ima alatt, egy órával napnyugta után, nyilvános helyszíneken, a helyi lakosok előtt követik el ezeket a gyilkosságokat. A terroristák azokat a civileket ölik meg, akiket azzal vádolnak, hogy együttműködnek az iraki biztonsági erőkkel, megpróbálnak elmenekülni, vagy nem engedelmeskednek parancsaiknak. Az óváros nagy része még mindig a dzsihádisták kezén van, a katonai hírszerzés információi szerint a terrorszervezet mintegy 700 harcosa ásta be magát a városnak ezen a részén. Az iraki hadsereg állítása szerint a szélsőségesek ellenállása hátráltatja őket, de a sűrűn beépített kerületek és a szűk sikátorok is megnehezítik a katonák előrenyomulását. Az iraki kormányerők és a velük szövetséges milíciák az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció légi támogatásával tavaly októberben indítottak offenzívát az észak-iraki nagyváros felszabadítására. A város keleti felét januárra megtisztították a szélsőségesektől, és februárban a Tigris folyó nyugati partján fekvő városrész ostroma is megkezdődött. Moszul, Ninive kormányzóság központja 2014-ben esett el, amikor az Iszlám Állam fegyveresei gyakorlatilag megfutamították a kormányerőket, és Irak északi és nyugati részének jelentős hányadát ellenőrzésük alá vonták.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?