Értékes dák műkincseket loptak el egy hollandiai múzeumból

betoro k

Értékes dák műkincseket loptak el ismeretlenek a hollandiai Drents Múzeumból egy szombat hajnalban történt robbantásos betörés során – közölte szombaton a román külügyminisztérium.

A közlemény szerint a román művelődési tárcát és a bukaresti Román Nemzeti Múzeumot szombaton értesítették a holland hatóságok, hogy a Drents Múzeumban robbantásos betörés történt, és a bukaresti múzeummal együttműködésben kiállított, dák időkből származó több műtárgyat elloptak.

Az első jelentések szerint a betörés a múzeum Dacia! Az arany és ezüst királysága című időszakos tárlatát célozta, ennek több kiállított darabját ellopták. A vizsgálatok folyamatban vannak, az elkövetőket még nem azonosították – áll a tájékoztatásban.

A közlemény szerint a külügyminisztérium riasztotta a belügyminisztériumot és a rendőrséget, valamint a környező országok nagykövetségeit is értesítette az ottani hatóságok közreműködését kérve. Emil Hurezeanu külügyminiszter tárgyalt holland hivatali kollégájával, aki biztosította őt afelől, hogy a holland hatóságok mindent megtesznek a műtárgyak visszaszerzése érdekében. A holland rendőrség az Interpolt is tájékoztatta a történtekről.

A Drents Múzeum szombati közleményében azt írta, hogy az ellopott műtárgyak között van a cotofenesti aranysisak is, a Romániában talált egyik legértékesebb, dák kori lelet. A szertartásos sisak 770 grammot nyom, vélhetően egy dák vezetőé lehetett.

A közlemény szerint az asseni múzeum munkaközösségét sokkolták a történtek, a közgyűjtemény 170 éves fennállása alatt nem történt hasonló. A múzeum egész hétvégén zárva tart.

A múzeum honlapján közzétett információk szerint a dák kori arany- és ezüstkincsek több mint 500 darabját felvonultató kiállítást 2024. július 7-én nyitották meg, és vasárnap, január 26-án zár be. A kiállított műtárgyak több mint 15 romániai múzeumból származnak.

A G4Media román hírportál a holland sajtóra hivatkozva arról számolt be, hogy a betörés hajnalban 3.45 órakor történt, a robbantás nyomán több ablak betört, és környező épületek is megrongálódtak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?