Erőszakba torkollott kedden a görög fővárosban, Athénban a rendőri erőszak elleni tüntetés; a rendőrök könnygázt és vízágyút vetettek be a rendőrőrsöt megostromolni készülő tiltakozókkal szemben, akik Molotov-koktélokkal dobálták a rend őreit.
Erőszakba torkollott a görög fővárosban a rendőri erőszak elleni tüntetés
Helyszíni beszámolók szerint az úton parkoló járművek tucatjai szenvedtek károkat a főváros déli, Néa Szmírni nevű külvárosi részén.
Legalább egy rendőr megsérült az utcai harcokban.
A rendőri erőszak témája azután került reflektorfénybe, hogy járókelők lefilmezték, amint rendőrök megvertek egy férfit a külvárosi területen. A férfi azt kiáltotta, hogy „fáj”, miközben a rendőrök verték és rugdosták.
Az ügyben vizsgálatot rendeltek el, a kormány pedig elítélte a rendőrök fellépését.
Baloldali pártok és egyéb szervezetek ezt követően tüntetésre szólítottak fel, amelyen a tudósítók becslései szerint mintegy négyezren vettek részt. A békésnek induló tüntetés azonban elfajult, a környék káoszba süllyedt – számoltak be.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.