Erős tűz alatt a milliós Harkov

ukrán válság k

Erős rakétatüzérségi tűz alá került ma este Harkov, a második legnagyobb ukrán város.

Napközben már visszavertek az ukránok egy kisebb támadást a térségben, de úgy néz ki, most indul csak igazán meg a fontos, 1,4 milliós iparközpontért vívott csata. Most úgy néz ki, beindul az átfogó támadás Harkov ellen. Grad rakétatüzérséggel bombázzák az oroszok a várost, ráadásul úgy tűnik, szabályos össztűz alá került a település. A lakosság a tüzérségi tűz elől a metrókba menekült. Az orosz haderő szinte teljesen körbevette már a várost, az ukrán védők azzal próbálnak védekezni, hogy felrobbantották az Oszkol folyó felett áthaladó hidat Szenkovo településnél (ráadásul pont akkor, amikor egy jármű áthaladt rajta).Az ilyen intenzív tüzérségi tűz jellemzően átfogó támadás előjele. Célja, hogy demoralizálja és fedezékbe kényszerítse egy adott térség védekezőit az eszközök és élőerő pusztítása mellett. Az internet is akadozik, sokan attól tartanak, hogy az oroszok teljesen lekapcsolják majd a hálózatot.

(Portf., hvg)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?