Erős földrengések rázták meg Törökország déli részét, sok a halott

törökország

Több erős földrengés rázta meg Törökország délkeleti és Szíria északi részét hétfő hajnalban, a katasztrófa halálos áldozatainak számát több mint ötszázra becsülik – közölték a helyi hatóságok.

A legnagyobb rengés egyes mérések szerint a 7,8-as erősséget is elérte. Epicentruma az amerikai földtani intézet szerint 18 kilométer mélyen, Gazianteptől körülbelül 33 kilométerre volt. Több utórengés követte. A térség számos településén házak dőltek romba, sokan a törmelékek között rekedtek. Adana polgármestere szerint a városban két toronyház is összedőlt.

Süleyman Soylu belügyminiszter a CNN televíziónak azt mondta, hogy a katasztrófa több tartományt érintett, és vannak halálos áldozatai. Malatya tartomány kormányzója arról számolt be, hogy a tartományban  23-an meghaltak és 420-an megsérültek a katasztrófában. Sanliurfa kormányzója tíz halálos áldozatról számolt be. Az Anadolu állami hírügynökség arról adott hírt, hogy Osmaniye tartományban öten vesztették életüket. A friss adatok szerint azonban már 78 áldozata van a földrengésnek.

A rengések Szíria északi részét is sújtották, a beszámolók szerint Aleppóban is több ház összedőlt. Aleppó, Hama és Latakia városokban 42 emberéletet követelt a katasztrófa, és több mint 200-an megsérültek – közölte a Sana állami hírügynökség az egészségügyi minisztériumra hivatkozva. A földmozgást a média beszámolója szerint Libanonban és Cipruson is érezni lehetett. A térségben gyakorik a földrengések, Törökország két kontinentális talapzat határán fekszik. 1999-ben az északnyugati Izmit térségében több mint 17 ezer emberéletet követelt egy földrengés. A frissítések után kiderült, Szíriában több mint 230-an vesztették életüket a hétfő hajnali földrengésben, a sebesültek száma eléri hatszázat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?