Erős földrengések rázták meg Japánt, több tucatnyian megsérültek

undefined |

<p>Pár órás eltéréssel két erős földrengés volt csütörtökön Japán déli részén; számos épület összedőlt, legkevesebb negyvenöten megsérültek és néhányan épületekben rekedhettek - jelentette a helyi sajtó.</p>

Az első földmozgás a Richter-skála szerinti 6,5-ös fokozatú volt. Az amerikai geológiai megfigyelő intézet jelentése szerint az epicentrumát a Kjúsú szigetén lévő Kumamoto városától 11 kilométerre regisztrálták. Az intézet első információi még 6,2-es erősségű földmozgásról szóltak. Az NHK japán állami televízió 6,4-es erősségű földrengésről számolt be. A hatóságok nem hirdettek cunamiriadót.    Abe Sindzó japán miniszterelnök azt mondta, mindent megtesznek a  kialakult helyzet felméréséért. Szuga Josihide japán kormányszóvivő egy sajtótájékoztatón azt mondta, folyamatban van a károk felmérése, és a közelben fekvő nukleáris létesítményektől nem érkeztek abnormális működésre utaló jelentések.    A rengés epicentruma mindössze 120 kilométerre volt a jelenleg egyetlen működő japán atomerőműtől, a szendai létesítménytől. A 2011. március 11-én történt földrengés következtében kialakult hatalmas szökőár után - amely súlyosan megrongálta a fukusimai atomerőmű három reaktorát, nukleáris katasztrófát okozva - Japánban leállították mind a 48 még működő atomreaktort.    A japán vöröskereszt kumamotói kórházának közlése szerint az intézményben negyvenöt embert ápolnak, közülük öten súlyos sérüléseket szenvedtek el. Kumamoto prefektúra rendőrsége közölte, számos összeomlott épületről érkezett jelentés és a leomlott házak embereket temethettek maguk alá.    A földmozgás epicentruma közelében lévő, 34 ezres Masiki városkában tűz ütött ki. Kumamoto prefektúrában 16 ezer háztartás áram nélkül maradt és 38 ezer háztartásban szünetelt a gázellátás.    A földrengést több utórengés követte, köztük egy 6,4-es erősségű, amely helyi idő szerint már péntekre virradóra sújtotta a térséget. Ennek következményeiről még nem érkeztek jelentések.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?