Erdőtűz terjedt át egy görög nyaralóhelyre Athén közelében

Athén |

<p>Erdőtűz terjedt át egy görög nyaralóhelyre a fővárostól, Athéntól északkeletre, a városkában tartózkodó több ezer ember a hatóságok felszólítására hétfő reggel elhagyta a települést.</p>

A hatóságok hangosbemondókon, rádión és tévén keresztül is sürgették Kalamosznak és környékének a lakóit, nyaralóit, hogy keressenek menedéket a lángok elől. A város az athéniak kedvelt üdülőhelye. A térségben több útszakaszt le kellett zárni, és kiürítettek két nyári táborhelyet is. Az erős szél miatt a lángok gyorsan terjednek.

A polgári védelmi ügynökség vezetője, Jannisz Kapakisz azt mondta, hogy az erdőtüzet nem lesz könnyű megfékezni. Alekszisz Ciprasz görög kormányfő a Twitter internetes közösségi oldalon felszólította a rendvédelmi szerveket, hogy segítsék a tűzoltóságot az oltásban, mert ők már minden emberüket bevetették.

A lángok eddig több tucat házat emésztettek fel, de esetleges áldozatokról egyelőre nem érkezett hír. A kárbecslés nem végleges, mert a térségben sok eldugott épület található.

Szombaton Görögország nyugati részén is jelentettek bozóttüzeket. A hatóságok úgy vélik, hogy az ismert turistaparadicsomban, Zákinthoszon szándékos gyújtogatás történt, ugyanis péntek óta 11 tűzesetről érkezett hír a sziget különböző szegleteiből.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?