Erdogan "új fejezetet" nyitna Trumppal

Ankara |

<p>Meggyőződésem, hogy Donald Trump amerikai elnökkel &quot;új fejezetet&quot; nyitunk Ankara és Washington kapcsolatában - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök egy isztambuli rendezvényen pénteken.</p>

A két NATO-tagország közötti viszony a szíriai helyzet rendezésére vonatkozó nézeteltérések miatt az utóbbi hónapokban feszültté vált. Különösen amiatt, hogy Washington a szíriai kurd Népvédelmi Egységek (YPG) fegyvereseit támogatja az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet elleni harcban, miközben Ankara az YPG-t is terrorszervezetnek tekinti. Ankara szerint az YPG a Törökországban 1984 szakadár felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szíriai ága.   Erdogan kiemelte: az YPG-nek nyújtott amerikai segítség kárt okoz a két ország szövetségének. Az utóbbi napokban több összecsapás történt a török hadsereg és az YPG között a török-szíriai határon.   Recep Tayyip Erdogan hangoztatta: ellenzi, hogy az YPG részt vegyen az Iszlám Állam szíriai fellegvárának tartott Rakka felszabadításában. Hozzátette: washingtoni látogatásán alternatív javaslatot tesz majd az offenzívára.   A török államfő úgy vélekedett, hogy a hadművelet Törökország, az Ankara támogatta Szabad Szíriai Hadsereg és az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció számára nem jelenthet nehézséget. Információi szerint Rakkában az IÁ mintegy 2500-5000 terroristája tartózkodik.   Erdogan a beszédében ismét szóba hozta, hogy az YPG önálló kurd állam létrehozására törekszik Észak-Szíriában. Nyomatékosította: Törökország ezt soha nem fogja megengedni. Ankara ellene van Szíria felbomlásának - tette hozzá.   Mint mondta, úgy látja, hogy Trump határozottabb álláspontot képvisel a terrorizmusellenes harc terén, mint az előző washingtoni adminisztráció.   A török államfő ezen felül arra is kitért, hogy az Egyesült Államoknak vagy le kell tartóztatnia vagy ki kell adnia Törökországnak azt a Fethullah Gülen muzulmán hitszónokot, akit Ankara a tavaly júliusi puccskísérlet kiterveléséért felelőssé tesz.   "Az a tény, hogy a Pennsylvaniában élő Gülen szabadon folytathatja tevékenységét, komolyan nyugtalanító" - fogalmazott.   Erdogan kifejtette: az amerikaiaknak meg kell érteniük annak a veszélynek a mértékét, amellyel Törökország szembenéz, és ki kell fejezniük szolidaritásukat.   A török államfő közvetlenül Kínába tervezett hivatalos útja után, május 16-án utazik tovább az Egyesült Államokba, ahol kétnapos látogatást tesz. Erdogan és Trump először találkozik személyesen azóta, hogy az amerikai elnököt január 20-án beiktatták hivatalába.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?