Erdogan "terrorállamnak" minősítette Izraelt

Ankara |

<p>&quot;Terrorállamnak&quot; minősítette Izraelt Recep Tayyip Erdogan török államfő vasárnap a közép-törökországi Sivasban a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) helyi rendezvényén - számolt be az Anadolu török állami hírügynökség.</p>

Erdogan felszólalásában leszögezte: Törökország nem bízza Jeruzsálemet egy "gyerekgyilkos ország kegyelmére". Ankara továbbra is az "elnyomottak oldalán áll" a "megszálló" Izraellel szemben - tette hozzá a palesztinokra utalva.

A török vezetésből heves, elítélő reakciót váltott ki, hogy Donald Trump amerikai elnök szerdán Jeruzsálemet ismerte el Izrael fővárosának, és a tel-avivi amerikai nagykövetség átköltöztetését kezdeményezte. A bejelentés miatt sok ezer palesztin tüntetett Jeruzsálemben és a térség más városaiban, az izraeli rendfenntartók pedig gumilövedékekkel és villanógránátokkal oszlatták a tiltakozásokat. Ankara szerint az amerikai döntés felháborodást vált ki az egész muzulmán világban és "lángba borítja" a térséget.

A török államfő vasárnap nyomatékosította: országa jogi keretek között folytatja a küzdelmet az amerikai lépés ellen. Egyúttal emlékeztetett, hogy az Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC), amelynek Törökország a soros elnöke, szerdán Isztambulban rendkívüli ülést tart. "Trump döntését egyáltalán nem lesz olyan könnyű megvalósítani" - hívta fel a figyelmet Erdogan.

A török elnök jelezte azt is, hogy hétfőn Ankarába látogat Vlagyimir Putyin orosz elnök, akivel alaposan átbeszéli Jeruzsálem státuszának ügyét.

Törökország és Izrael többéves szünet után, 2016 júniusától kezdődően állította helyre diplomáciai kapcsolatait. Mindkét ország ismét nagyköveteket jelölt ki, Izrael pedig részben feloldotta Törökország számára a Gázai övezet blokádját, így Ankara humanitárius segélyt küldhet a térségbe.

A két ország viszonya 2010-ben romlott meg, miután az izraeli haditengerészet megölt a Mavi Marmara nevű hajón tartózkodó több török aktivistát, akik a blokád alá vont Gázai övezetbe akartak bejutni.

A köztes időszakban Erdogan többször nevezte "hitlerinek" Izrael politikáját, a kapcsolatok rendezése óta azonban először bírálta élesen a zsidó államot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?