ENSZ: Világszerte 165 millióan élnek a szegénységi küszöb alatt

szegénység k

Világszerte több mint 165 millióan élnek a szegénységi küszöb alatt, vagyis napi 3,65 dollárnál (3,25 euró)  kevesebb bevételből – jelentette pénteken az ENSZ Fejlesztési Hivatala (UNDP).

Achim Steiner, az UNDP vezetője hangsúlyozta, hogy a szegénységi küszöb alatt élők száma még magasabbra is emelkedhetett volna, ha a kormányok a koronavírus-járvány alatt nem nyújtottak volna szociális támogatásokat és indítottak volna gazdaságösztönző projekteket.

Steiner kiemelte, hogy a szegény országokban különösen súlyos a helyzet, hiszen ezekben az országokban a szociális infrastruktúra is károsodik, így a korlátozott egészségügyi ellátás és oktatás és a hiányzó szociális védőháló miatt nem tudnak segíteni azokon az embereken, akik önhibájukon kívül kerültek olyan helyzetbe, hogy nem tudják ellátni a családjukat.

Az ENSZ szerdán közzétett adatai szerint 52 ország vergődik olyan adósságcsapdában, amelyből nem tud segítség nélkül kiszabadulni. A világ államadóssága tavaly 92 ezer milliárd dolláros rekordszintet ért el, ami a 2000-es adósságszint ötszöröse.

A New York-i székhelyű nemzetközi szervezet jelentése szerint a Föld lakosságának több mint 40 százaléka, 3,3 milliárd ember él olyan országokban, amelyekben az egészségügyi vagy oktatási kiadásokat meghaladják a felvett hitelek kamatai.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?