ENSZ: Már 368 ezren menekültek el Ukrajnából a harcok elől

ukrán válság k

Már mintegy 368 ezer ember menekült el a harcok elől Ukrajnában az orosz invázió három nappal ezelőtti kezdete óta, a menekülők több mint fele Lengyelországba ment – jelentette vasárnap az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) és a lengyel hatóságok, hozzátéve, hogy a menekültek száma folyamatosan nő.

Ez az adat a különböző országok hatóságai által megadott adatok összesítése – írta az ENSZ-szervezet a közleményében.

Csaknem 200 ezer ember Lengyelországba menekült csütörtök óta a lengyel határőrség szerint. Csak szombaton 77 ezer 300 menekült érkezett Ukrajnából a lengyel határhoz, utána pedig vasárnap délelőtt 11 óráig további 44 ezret regisztráltak – közölte újságírókkal Tomasz Praga, a határőrség parancsnoka.

A vonattal, gépkocsival vagy gyalog érkező menekülteket már Lengyelországban élő hozzátartozóik vagy a lengyel hatóságok kijelölt tisztségviselői fogadják.

Menekülnek Ukrajnából Moldovába, Magyarországra, Szlovákiába és Romániába is – jegyezte meg az AFP.

A UNHCR vasárnap hajnali jelentése szerint 160 ezren Ukrajnán belül kerestek menedéket, ami nem jelenti azt, hogy később ne próbálnának meg külföldre menni. Az ENSZ-szervezet közölte: attól tart, hogy akár ötmillióra is duzzadhat az ukrajnai menekültek száma.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?