ENSZ Közgyűlés – Áder Gašparovičcsal és Klausszal tárgyalt

New York |

<p>Ivan Gašparovič szlovák és Václav Klaus cseh elnökkel tárgyalt kedden New Yorkban, az ENSZ Közgyűlés ülésszaka alkalmából Áder János köztársasági elnök - tájékoztatta kedden az MTI-t Szőke László, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) külügyi igazgatóságának igazgatója.</p>

Áder János és Ivan Gašparovič szlovák elnök között ez volt az első személyes kapcsolatfelvétel. A két államfő egyetértett abban, hogy a két népet és országot sokkal több köti össze, mint amennyi elválasztja, és hogy "közös múltunk üzeneteinek, örökségének többsége pozitív".

Szőke László elmondta, hogy a két elnök kitért a kulturális hidak építésére, a valódi hidak fontosságára a gazdasági együttműködésben és a politikai hídépítés szükségességére, különös tekintettel arra, hogy a gazdasági nehézségek közepette a politikának fokozott felelőssége van a szélsőségek térnyerésének megelőzésében.

Áder János megerősítette Ivan Gašparovič magyarországi meghívását, a szlovák elnök ezt köszönettel fogadta.

Államfői minőségben Václav Klaussal is ez volt az első kapcsolatfelvétel, a két elnök házelnökként már találkozott. A felek megegyeztek abban, hogy időpontegyeztetés kezdődik Klaus elnök esedékes magyarországi látogatása ügyében.

A két államfő szót váltott az európai integráció folyamatairól, és az "arab tavasz" jelentőségéről. Különös tekintettel arra, hogy Barack Obama amerikai elnök az ENSZ Közgyűlésének általános vitájában elmondott beszédében hangsúlyozottan foglalkozott ezzel a kérdéssel - mondta a KEH külügyi igazgatója.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?