EMNP: erősíteni a magyarságtudatot, nemet mondani a ciántechnológiára

Bukarest |

<p>Erősíteni az erdélyi magyarokban a nemzeti identitást, fellépni a verespataki ciántechnológiás bányanyitás ellen, és továbbgondolni az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által szorgalmazott (Mikó Imr-tervként ismert) gazdasági fejlesztési tervet: ezt tekinti három fő céljának a most bejegyzett Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) - írta a hétfői romániai magyar sajtó.</p>

A lapok beszámolnak arról, hogy a hétvégén a Gyergyószentmiklós melletti Borzonton határozta meg ezeket a prioritásokat az EMNP elnöksége és az új párt alapítását kezdeményező EMNT választmánya.
Toró T. Tibor a magyar sajtónak elmondta: a következő néhány hónapban a népszámlálásra, a magyarság vállalásának népszerűsítésére, a Mikó Imre terv nevet viselő gazdaságfejlesztési elképzelés valóra váltására és a verespataki ciántechnológiás bányanyitás meggátolására összpontosítanak, de nem marad háttérben a pártépítési munka sem. Fontos célnak nevezte az autonómia kivívását.
Toró T. Tibor hangsúlyozta, hogy az EMNP is parlamenti párttá akar válni, és szeretne minél több képviselői és polgármesteri tisztséget szerezni a helyi önkormányzatokban. Hozzátette azonban: a magyarság minél erősebb képviseletének biztosítása érdekében létfontosságú az egyeztetés a másik két magyar párttal, vagyis a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párttal (MPP). Az EMNP képviselői szerint az új párt nyitott, de ragaszkodik ahhoz, hogy az együttműködést komoly tárgyalások előzzék meg, amelyeken a felek egyenlő partnerekként ülnek majd le egymással.
Az októberre tervezett romániai népszámlálás eredménye főleg az olyan településeken lényeges, ahol a magyarság aránya alig éri el a 20 százalékos küszöböt, tehát nem mindegy, hogy hányan vallják majd magukat magyarnak. Zatykó Gyula partiumi ügyvezető elnök jelezte: a közeljövőben igyekeznek eljutni minden háztartásba, ezáltal is erősítve a magyarságtudatot, és felhívni a figyelmet a népszámlálási kérdőívek helyes kitöltésére.
Az EMNP gazdasági programját is képező Mikó Imre tervet Papp Előd, az EMNT alelnöke ismertette. A terv vitairatát már júliusban bemutatták a tusványosi táborban, ahol az akkori előadók már kifejtették: olyan átfogó, előremutató stratégia kidolgozására törekedtek, amely figyelembe veszi a Partium, a Székelyföld és Közép-Erdély eltérő sajátosságait. A program a magyarországi Széchenyi terv mintájára épül.
Papp Előd most azt ígérte: a következő hónapokban Erdély nagyobb városaiban találkozókat szerveznek, ahol ismertetik az egyelőre még csak vitaindító formában kidolgozott projektet, amelyet majd a közösségekkel való találkozások után véglegesítenek.
A hétvégi ülésen az is kiderült, hogy az EMNT és EMNP egyértelműen ellenzi a ciántechnológiás bányanyitást. Gergely Balázs, az EMNT közép-erdélyi régióelnöke kifejtette: az utóbbi időkben bebizonyosodott, nincs biztonságos technológia veszélyes anyagok használata esetén. Mint magyarázta, a verespataki bányanyitást ellenzők most erős partnerre találnak az EMNP-ben, ugyanis a parlamenti pártok közül egyik sem állt ki határozottan a ciántechnológiás bányanyitás ellen. 
Gergely Balázs bejelentette: az EMNT tisztújító közgyűlésére decemberben kerül sor, és minden valószínűség szerint ekkor jelentik be az EMNP első kongresszusának az időpontját. A kongresszus előfeltétele, hogy lehetőleg Erdély magyarlakta területeit lefedve létrejöjjenek a helyi és megyei szervezetek - fogalmazott a politikus.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?