Emelkedett az iráni kettős merénylet áldozatainak a száma

Teherán |

<p>Legkevesebb huszonhatra emelkedett a csütörtök este a délkelet-iráni Záhedánban elkövetett kettős öngyilkos merénylet halálos áldozatainak a száma - jelentette pénteken az Ilna hírügynökség egy helyi önkormányzati képviselőre hivatkozva, aki közölte azt is: több mint háromszázan sebesültek meg a támadásban.</p>

A tájékoztatás szerint az áldozatok száma tovább nőhet. Az iráni média korábban 22 halottról és mintegy 160 sebesültről tett említést, de Ali Mohammad Azad, Szisztán-Beludzsisztán tartomány főkormányzója már akkor is jelezte az állami televízióban, hogy nagy valószínűséggel ez még nem a végleges adat.

A két robbantást a tartományi székhely főmecsetjénél hajtották végre az öngyilkos merénylők, amikor hívők népes csoportja Huszein imámot, Mohamed próféta unokáját ünnepelték.

A főkormányzó megerősítette, hogy a két kamikaze néhány perces eltéréssel hozta működésbe a rá erősített robbanószerkezet.

Az al-Arabíja arab hírtelevízió közölte, hogy a támadást elkövetését a Dzsundallah szunnita muzulmán lázadócsoport vállalta magára. A szervezet a terrorcselekményekkel válaszolt arra, hogy nemrégiben kivégezték a Dzsundallah vezetőjét, Abdolmalek Rigit. A szervezet elektronikus levélben tájékoztatta a hírtelevíziót arról, hogy a merényletek célpontja a Forradalmi Gárda embereinek csoportosulása volt, és a merénylők a lázadóvezér rokonai voltak, Abdolbaset Rigi és Mohammad Rigi. A lázadócsoport arra figyelmeztetett, hogy további támadások várhatóak.

Szisztán-Beludzsisztán tartomány Irán pakisztáni és afganisztáni határvidékén fekszik, és tíz év óta a szunnita felkelők által végrehajtott véres merényletek színhelye. Legutóbb tavaly októberben a pakisztáni határ mellett lévő Pisinben 42 halálos áldozatot követelő merényletet hajtottak végre, és abban  a támadásban a Forradalmi Gárda több magas rangú tisztje is életét vesztette.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?