Emberi maradványokat találtak a tengerjáró hajó roncsában

Róma |

<p>Egy emberi koponyát és egy kézfej maradványait találták meg a Costa Concordia hajóroncsában szerdán a genovai kikötőben, ahol a tengerjáró szétszedése folyik.</p>

A feltételezések szerint Russell Rebello, a Costa Concordián szolgáló indiai pincér maradványairól lehet szó. Rebello a 2012. január 13-án történt hajószerencsétlenségben veszítette életét, de holttestét azóta sem sikerült megtalálni. Az sem kizárt azonban, hogy a szintén a Costa Concordián meghalt olasz utas, Maria Grazia Trecarichi testrészei kerültek elő. Trecarichi csonka holttesttét tavaly októberben, a tengerjáró egyenesbe állítása után találták meg.

A koponyát és a kezet a Costa Concordia hármas számú utasfedélzetén találták meg a hajót átvizsgáló munkások. A testrészek tulajdonosának azonosításához DNS-vizsgálat lefolytatására lesz szükség. A Costa Concordia július 27-én érkezett meg a toszkánai Giglio szigetétől az északnyugat-olasz kikötőbe. A tengerjáró roncsának szétszedése előtt az egész hajót tüzetesen átkutatják, egyebek mellett éppen azért, hogy ráleljenek Russel Rebello holttestére. 

A két és fél éve Giglio partjainál zátonyra futott Costa Concordián 32-en veszítették életüket. Később az áldozatok tenger alatti kutatása közben egy búvár is meghalt. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?