Elsüllyedt egy menekültekkel teli hajó, sokan megfulladtak

Tripoli |

<p>Elsüllyedt egy menekülteket szállító hajó Líbia partjainál; legkevesebb negyvenen a tengerbe fulladtak, ötvenegy embert azonban sikerült kimenteni - mondta vasárnap Rami Kaal, a líbiai belügyminisztérium szóvivője.</p>

Félő, hogy a halálos áldozatok száma tovább emelkedik. A Hszinhua kínai hírügynökség értesülései szerint akár nyolcvanöten is odaveszhettek a katasztrófában. A szerencsétlenség a fővárostól, Tripolitól mintegy 60 kilométerre keletre történt - tette hozzá a szóvivő.

A gyenge felszereltséggel rendelkező líbiai parti őrség, haditengerészet és egyéb fegyveres erők korábban már többször kérték nyugati szövetségeseik segítségét az Európába tartó illegális bevándorlás problémájának megfékezésében. Márciusban az olasz haditengerészet négy napon belül több mint négyezer menekültet mentett meg a Földközi-tengeren, Szicíliától délre. A menekültek több mint ezer dollárt (mintegy 220 ezer forintot) is hajlandóak fizetni az embercsempészeknek azért, hogy Líbiából valamelyik dél-európai államba szállítsák őket.

Az észak-afrikai ország immár általánossá vált tranzitútvonal a fekete-afrikai régiókból Európába igyekvő bevándorlók számára, mivel az ország határai a szubszaharai térség felől könnyen átjárhatóak, és viszonylag közel fekszik Olaszországhoz és Máltához.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?