Első nap után mérleget vontak az oroszok

orosz-ukrán konfliktus

Az Ukrajna ellen elkezdett offenzíva első napján, csütörtökön, az ukrán katonai infrastruktúra 74 földi objektumának megsemmisítéséről számolt be Igor Konasenkov, az orosz védelmi tárca szóvivője.

Ezek között a vezérőrnagy szerint 11 katonai reptér, három harcálláspont, egy haditengerészeti bázis, 18 SZ-300-as és Buk légvédelmi rakétarendszerhez tartozó lokátorállomás szerepelt. Konasenkov szerint az orosz erők egy harci helikopter és négy Bayraktar TB-2-es csapásmérő drónt is lelőttek. A tábornok szerint az orosz fegyveres erők nem veszik célba sem az ukrán városokat sem a katonai helyőrségek szociális létesítményeket.A tábornok elmondta, hogy Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter külön utasítást adott az orosz „különleges műveletben” részt vevő alegységek parancsnokainak, hogy tartsák tiszteletben az ukrán katonákat. Sojgu szerint az ukrán fegyveres erők tagjai a nacionalistákkal szemben az ukrán népre esküdtek fel és parancsnak engedelmeskednek, ezért minden katona számára, aki leteszi a fegyver, biztonságos folyosót kell biztosítani, hogy hazatérhessen a műveleti területekről. A védelmi tárca szerint a fő ellenállást a nacionalista fegyveres alegységek fejtik ki Ukrajnában. Konasenkov elismerte egy Szu-25-ös csatarepülőgép elvesztését. Azt mondta, hogy emberi hiba okozta baleset történt, a pilótának sikerült katapultálnia. A védelmi tárca este közölte, hogy az orosz csapatok Herszonnál elérték az észak-krími csatornát, amelyen megkezdődött a Dnyeper vizének áramoltatása az Ukrajnától 2014-ben elcsatolt Krím-félsziget felé. Szergej Akszjonov, a régió vezetője már délelőtt utasítást adott a helyi vízügyi bizottságnak a csatorna felkészítésére, hogy vizet tudjon fogadni. Az Ukrajna általi, 2014-ben történt lezárásáig az 1961 és 1971 között kiépített, 400 kilométer hosszú csatorna biztosította az aszályos klímájú Krím édesvíz-ellátásának 85 százalékát. 

(Infostart)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?