Elrendelték Berlinben az al-Dzsazíra műsorvezetőjének szabadlábra helyezését

Berlin |

<p>A berlini államügyészség hétfő délután elrendelte az al-Dzsazíra pánarab hírtévé népszerű műsorvezetőjének, Ahmed Manszúrnak szabadlábra helyezését. Az ügyészég szóvivőjének bejelentését az al-Dzsazíra is megerősítette.</p>

Az államügyészség szóvivője annyit közölt, hogy Manszúr szabad. Részleteket későbbre ígért.      A német hatóságok - Kairó kérésére - a hét végén vették őrizetbe az arab világ egyik legismertebb újságírójának számító Manszurt a berlini Tegel repülőtéren. Az őrizetbe vétel az Interpol Egyiptom által kezdeményezett nemzetközi körözése alapján történt. Ezt később a német igazságügyi minisztérium is megerősítette.     Az arab világ legnézettebb hírcsatornájának népszerű munkatársát Egyiptomban 2014-ben távollétében 15 év szabadságvesztésre ítélték egy ügyvéd megkínzásával kapcsolatban emelt vádak alapján. A sértettet a Mubarak-érának véget vető, 2011. január 25-én kitört felkelés napjaiban bántalmazták a Tahrír téren lévő irodák egyikében.    A bíróság bizonyítottnak találta, hogy Manszúr jelen volt az erőszakcselekmények elkövetésénél a Muzulmán Testvériség iszlamista mozgalom több magas rangú tagjával együtt. Ezenkívül lopással, emberrablással és nemi erőszakkal vádolták őt. Az újságíró - aki nyíltan támogatja a 2013-ban a hadsereg által elmozdított iszlamista elnök, Mohamed Murszi mögött álló Muzulmán Testvériséget - mindezt kitalációknak nevezte, s értetlenségének adott hangot amiatt, hogy" Németország támogatja az egyiptomi diktatúrát". Manszúr ügyvédje ugyancsak elutasította a védence ellen hangoztatott vádakat.        A berlini külügyminisztérium szóvivője hétfő délelőtti sajtóértekezletén már jelezte: a német hatóságok senkit nem adnak ki, akire külföldön halálbüntetés vár. "Nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy senkit nem adunk ki, aki az esetleges halálbüntetés kockázatával néz szembe külföldön" - fogalmazott a szóvivő.     Németország - mint a dpa német hírügynökség jelentésében rámutatott - az elmúlt időszakban meglehetősen rossz tapasztalatokat szerzett az egyiptomi igazságszolgáltatás tevékenységével kapcsolatban. A hírügynökség által idézett források emlékeztettek arra, hogy koholt vádak alapján 2011 végén őrizetbe vették, majd elítélték a konzervatív CDU-hoz közel álló Konrad Adenauer Alapítvány kairói irodájának több munkatársát, majd később kaució ellenében szabadon bocsátották őket. Az alapítvány tevékenységét azóta is korlátozzák Egyiptomban, ami miatt Angela Merkel kancellár kifogást emelt az egyiptomi államfő közelmúltban tett látogatása során.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?