Elon Musk távozására szavaztak a Twitter-felhasználók

elon musk k

A Twitter-felhasználók többsége Elon Musk távozásával értene inkább egyet – derül ki a hétfőn lezárult közösségi szavazáson. A szavazást maga Musk indította vasárnap, miután a vezérigazgatóság más rivális közösségi platformok népszerűsítését és említését tiltó korlátozó intézkedés bevezetését lengette meg hétvégén.

A mintegy 17,5 millió válaszadó több mint fele - 57,5 százaléka - Musk távozása mellett tette le a voksát, míg a maradék 42,5 százalék a techmilliárdos maradása mellett foglalt állást. Musk azt mondta vasárnap, hogy tiszteletben fogja tartani a szavazás végeredményét, de a távozásával kapcsolatosan eddig semmilyen információt sem osztott meg.

Nem sokkal a szavazás megkezdése után Musk így válaszolt az egyik felhasználó kérdésére, hogy van-e már új jelölt a vezérigazgatói posztra: „senki sem akarja ezt a munkát, ami a Twitter életben tartásával jár, és nincs kijelölt utód.”

A vasárnapi szavazást azután indította el Musk, hogy hétvégén a cég vezetősége közölte: a jövőben egyes közösségi platformok linkjeit nem lehet megosztani, népszerűsíteni a bejegyzésekben.

A bevezetésre váró új direktívát heves tiltakozással fogadták a felhasználók, köztük a Muskot támogató csoportok is. Egy későbbi bejegyzésben a Musk pontosította a szabályozást. Eszerint a tiltás csak azokra a fiókokra vonatkozott volna, amelyeknek egyedüli célja a rivális közösségi platformok népszerűsítése. A Twitter-felhasználók éles kritikával illeték az új szabályozást, mert Musk korábban már megígérte, hogy csak a felhasználókkal való előzetes konzultáció után fog nagyobb szabályváltoztatásokat végrehajtani.

Musk, a világ második leggazdagabb embere októberben vált a közösségi platform többségi tulajdonosává 44 milliárd dollárért, és azonnal szervezeti átszervezésébe fogott. Első lépésben kirúgta a vállalat alkalmazottainak több mint felét, majd menesztette a teljes igazgatótanácsot, míg végül feloszlatta a vállalat biztonsági tanácsát.

A szervezetátalakítás mellett számos ellentmondásos lépést tett, többek között engedélyezte néhány felfüggesztett fiók, például Kanye West rapper és Donald Trump fiókjainak visszatérését az oldalra, ugyanakkor letiltotta a magánrepülőgépének útvonalát követő Twitter-fiókot.

Musk, aki decemberben elvesztette a világ leggazdagabb emberének címét, alapítója az alagútépítéssel foglalkozó Boring vállalatnak, az orvosi eszközöket gyártó Neuralinknek, a SpaceX űrkutatási vállalatnak, valamint az elektromos autók gyártásával foglalkozó Teslának is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?