Elkötelezett marad Magyarország az EU és a NATO mellett

Brüsszel |

<p>Magyarországnak az európai uniós és a NATO-tagság melletti szilárd elkötelezettségét erősítette meg csütörtöki brüsszeli bemutatkozó látogatásán Orbán Viktor miniszterelnök.</p>

A magyar kormányfő a kétnapos látogatás keretében találkozott Herman Van Rompuy EU-elnökkel, José Manuel Durao Barrosoval, az Európai Bizottság elnökével, Jerzy Buzek európai parlamenti elnökkel, Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkárral, valamint vacsorát adott az Európai Bizottság hat néppárti tagja számára.

Barrosoval tartott közös sajtótájékoztatóján vendéglátója kiemelte: az, hogy Orbán Viktor kormányfőként nagyon hamar ellátogatott Brüsszelbe, megerősíti, hogy a miniszterelnök elkötelezett az európai uniós együttműködés, a közös európai projekt mellett.

A találkozón egyebek között szó esett a jövő év első felében tevékenykedő magyar soros EU-elnökségről. Barroso jelezte, hogy ennek keretében szoros együttműködésre számít a bizottság és Magyarország között.

Orbán hangoztatta: Magyarország tisztában van azzal, mit vár tőle az unió a soros elnökség idején, és eleget is fog tenni ennek az elvárásnak.

Barroso arra biztatta Magyarországot, hogy vigye tovább, s ha lehet, fokozza a pénzügyi konszolidációs erőfeszítéseket, mert e konszolidáció teremti meg a gazdasági növekedéshez szükséges bizalmat. Emlékeztetett arra is, hogy az EU és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) közös programja segített a válság idején tapasztalt gazdasági zavarok elhárításában.
Orbán Viktor a maga részéről ezzel kapcsolatban kifejtette: mély átalakításra, strukturális reformokra van szükség Magyarországon, módosítgatásokkal és kiigazításokkal "nem megyünk semmire". Kijelentette: Magyarországnak gyors és határozott versenyképesség-javító intézkedéseket kell hoznia. Hozzátette, napokon belül elérhetőek lesznek a magyar gazdaság állapotáról szóló információk, és amint ez meglesz, a kormány 72 órán belül akciótervvel fog előállni a rövid távú problémák kezelésére.

Az országban most új korszak kezdődik, amelyben orvosolják azokat a problémákat, amelyek változtatásra késztették a választókat, hiszen utóbbiaknak "elegük volt az átláthatóság hiányából, a bürokráciából, a korrupcióból, a túladóztatásból, a közteherviselés hiányából és a politikai felelőtlenségből" - fogalmazott az új miniszterelnök.
Barroso a sajtótájékoztatón az unió szolidaritását fejezte ki a magyarországi árvíz okozta nehézségek miatt, és leszögezte, hogy a bizottság minden tőle telhető segítséget megad szükség esetén.

Az uniós állam-, illetve kormányfők testületét, az Európai Tanácsot elnöklő Van Rompuynél azt állapították meg, hogy "messze nem vagyunk még túl" a gazdasági-pénzügyi válságon, és újabb válságlökések várhatók. Egyetértettek abban, hogy a válság miatt a gazdaságpolitikák erősebb összehangolására, a felügyeleti rendszer javítására van szükség Európában.

Hangsúlyozták az unión belüli regionális együttműködések - így a visegrádi négyek - fontosságát is.

Buzek EP-elnök és Orbán Viktor találkozóján egymással egyetértésben azt hangsúlyozták: ahhoz, hogy Európa erős legyen, fajsúlyos uniós intézményekre is szükség van, ide értve az erős Európai Parlamentet.

A NATO-ban Orbán Viktor megerősítette: Magyarország számára kiemelkedően fontos a NATO által szavatolt biztonság, és az ország elkötelezett a szövetségbeli tagság, a közös műveletekben való részvétel mellett.

Anders Fogh Rasmussen főtitkár méltatta azt a magyar szerepvállalást, hogy a pápai repülőtéren helyezték el a több tagország összefogásával kialakított, C-17-es repülőgépekre alapozott légi szállítói kapacitást. Mint megjegyezte, a C-17-esek projektje példaként szolgálhat különösen abban az időszakban, amikor a pénzügyi nehézségek miatt reformintézkedéseket kell hozni.

Afganisztánnal kapcsolatban Orbán azt hangsúlyozta: ha a NATO igazolni akarja a világban saját hatékonyságát, akkor az afganisztáni NATO-vezetésű műveletet sikerre kell vinnie, fokozatosan át kell tudni adni a biztonságért viselt felelősséget maguknak az afgánoknak.

Az Európai Bizottságban tartott sajtótájékoztatón - egy újságírói kérdés kapcsán - szó esett a magyar-szlovák kapcsolatokról is. Barroso arra kérte a két országot, hogy az európai szellemiség jegyében, de kétoldalú formában tárgyaljanak azokról a témákról, amelyek érzékenyen érintik viszonyukat.

Orbán Viktor jelezte, hogy hét szomszédja közül hattal Magyarországnak jelenleg nagyon jó a viszonya, és reményét fejezte ki, hogy sikerül jó kapcsolatokat teremteni a hetedikkel is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?