Elkapkodták a Charlie Hebdo első számait

Párizs |

<p>Néhány perc alatt elkapkodták Franciaországban a Charlie Hebdo című szatirikus hetilapnak a szerkesztősége elleni múlt heti, 12 áldozatot követelő merénylet óta megjelent első számának példányait az újságosbódék előtt már a szerdai nyitás előtt hosszú sorokban várakozó emberek.</p>

A kiadó reggel bejelentette: az óriási keresletre való tekintettel a tervezett 3 millióról 5 millióra emelik a példányszámot. A Charlie Hebdo átlagos példányszáma 30 ezer. Szerda reggel mintegy félmillió példányt kaptak a francia újságárusok a "túlélők számából", de a készletek néhány perc alatt mindenhol kifogytak.

A párizsi Gare de l,Est pályaudvarán nyitott először az újságos, reggel 6 órakor, s fél 7-kor már nem lehetett a lapot kapni. Volt aki 5-10 példányt vásárolt, a bolt pedig csak 125-öt kapott. A csalódott vásárlók többsége ezért megvette a Le Canard Enchainé nevű újságot, Franciaország másik és legnagyobb szatirikus hetilapját, amelynek címlapján a Charlie Hebdo meggyilkolt újságíróival való szolidaritásként a következő mondat olvasható: "Gyerünk, srácok, ne hagyjátok magatokat lemészárolni". A Libération és a Les InRockuptibles című lapok is nagy számban fogytak, ők Mohamed-karikatúrával a címlapjukon jelentek meg szerdán.

Az újságosbódék előtt Párizsban már a 7 órai nyitás előtt hosszú sorok kígyóztak: reggel 5 óra óta 50-100 ember várakozott nyugodtan, de hasonló jelenetek voltak a vidéki városokban is."Hihetetlen, már hatvanan várakoztak a bolt előtt, amikor kinyitottam. Ilyet még soha nem láttam. A 450 példány, amit kaptam, 15 perc alatt elfogyott" - mondta egy újságos a France Info hírrádióban. "Az emberek ennyire támogatják a sajtószabadságot" - tette hozzá. Többen elmondták, hogy a vasárnapi terrorizmus elleni menet folytatásának érezték, hogy megvegyék a lapot, annak ellenére, hogy annak nem állandó olvasói.   

A belvárosi újságosok, az Operánál és a République (Köztársaság) tér környékén 50-100 példányt kaptak a Charlie Hebdóból a megszokott 10-20 helyett, de az is elfogyott néhány perc alatt. Az újságosok úgy tudják, hogy a héten mindennap kapnak majd újabb példányokat, ráadásul várhatóan többet, mint szerdán.  

A francia rádiók és televíziók tudósításai szerint a bódék előtt hajnalban várakozó emberek többsége nem feküdt le éjszaka, nehogy lemaradjon a történelmi lapszámról. Franciaországban még soha nem jelent meg újság ekkora példányszámban. Sokan már kedden megrendelték a lapot az újságárusoknál, de ez sem jelenetetett biztosítékot arra, hogy szerdán jut nekik a Charlie Hebdóból. 

A hetilap címlapját már hétfőn késő este bemutatta internetes oldalán a Libération, amelynek szerkesztőségében kaptak helyet a Charlie Hebdo munkatársai a múlt heti véres merénylet után. A címoldalon Mohamed prófétát ábrázolták. A lapban egyébként a megölt karikaturisták utolsó rajzai is láthatók.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?