Elítéltek egy Iszlám Államot propagáló brit hitszónokot

London |

<p>Öt és fél év börtönbüntetést rótt ki kedden a londoni központi büntetőbíróság az egyik leghírhedtebb radikális iszlám hitszónokra, aki a vád szerint az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet támogatására buzdította híveit.</p>

A tárgyaláson az ügyészség részéről elhangzott az is, hogy a 49 éves Anjem Choudary hűségesküt tett az Iszlám Államnak, és ezt online felületeken közzé is tette.

Mindez a brit terrorellenes törvény alapján bűncselekménynek számít.

A brit terrorelhárító szolgálatok szerint Choudary mindemellett számos fiatal brit muszlim radikalizálásáért is felelős. Az ő közösségébe tartozott az a két fanatikus muszlim merénylő is, aki három éve Londonban, fényes nappal, a nyílt utcán brutális kegyetlenséggel meggyilkolt egy brit katonát.

Choudary korábban az egyik legszélsőségesebb nagy-britanniai iszlám csoport, a brit hatóságok által 2010-ben törvényen kívül helyezett el-Muhadzsirun élén állt. Először akkor került a brit elhárítás figyelmének középpontjába, amikor nyilvánosan mártíroknak nevezte a 2001. szeptember 11-ei amerikai merényletsorozat elkövetőit, és nem sokkal később "iszlám forradalom" kirobbantására buzdította nagy-britanniai híveit.

Choudary egy ízben arra is felszólította követőit, hogy kövezzék halálra Lord Peter Mandelsont, a jelenleg ellenzékben politizáló brit Munkáspárt egyik legbefolyásosabb veteránját, állítólagos homoszexualitása miatt.

Néhány éve komoly felháborodást keltett, amikor a hitszónok bejelentette: leveleket küld az Afganisztánban elesett brit katonák családtagjainak, felszólítva őket, hogy térjenek át az iszlám hitre, "ha nem akarnak a pokol tüzében elégni".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?