Elítélte Szíriát az Észak-atlanti Tanács a török repülőgép lelövése miatt

Brüsszel |

<p>Elítélte Szíriát a NATO-országok kormányközi döntéshozó testülete egy török katonai repülőgép múlt pénteki lelövése miatt.</p>

Az Észak-atlanti Tanács Ankara kezdeményezésére kedden ült össze Brüsszelben nagyköveti szinten, hogy megvitassa a történteket. A megbeszélés után Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár közölte az újságírókkal: a NATO elfogadhatatlannak tartja és a leghatározottabban elítéli Szíria cselekedetét. A főtitkár az atlanti szövetség szolidaritásáról biztosította Törökországot. Jelezte, hogy a NATO "nagy aggodalommal és szoros figyelemmel" kíséri a helyzet alakulását, de konkrét katonai intézkedések megtételéről nem tett bejelentést.

Rasmussen újságírói kérdésre válaszolva hangsúlyozta: az ülést a NATO-t megalapító washingtoni szerződés negyedik cikkelye alapján tartották meg - ez a cikkely szól arról, hogy bármely tagállam konzultációt kezdeményezhet, ha támadás vagy fenyegetés éri -, ám az ötödik cikkely alkalmazására már nem tértek át, vagyis nem hoztak intézkedést annak alapján, hogy a NATO a szövetség egésze ellen intézett támadásnak tekinti, ha bármely tagját támadás éri.

"A szövetség biztonsága oszthatatlan. Törökország mellett állunk, az erős szolidaritás szellemében" - hangsúlyozta ugyanakkor a főtitkár.

A nagyköveti ülésen Törökország NATO-képviseletének vezetője részletesen beszámolt a történtekről. Ankara szerint a gépet - amely tévedésből rövid időre valóban berepült a szíriai légtérbe - már a nyílt tenger, vagyis nemzetközi terület fölött lőtte le a szíriai légvédelem. Damaszkuszban ezt tagadják, valamint azt állítják, nem tudták, hogy török gépről van szó.

A NATO közleménye szerint a török gép lelövése "újra azt példázza, hogy a szíriai hatóságok nincsenek tekintettel a nemzetközi normákra, a békére és a biztonságra, illetve az emberi életre".

Az atlanti szövetség együttérzését fejezte ki a gép eltűnt személyzetének családtagjai iránt.

Az EU-országok külügyminiszterei hétfőn Luxembourgban közös állásfoglalásban minősítették elfogadhatatlannak Szíria magatartását, sürgették az ügy kivizsgálását, és ennek érdekében együttműködésre szólították fel Szíriát. Törökországtól ugyanakkor önmérsékletet kértek az uniós külügyminiszterek.

 


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?