Elhunyt Hankiss Elemér

Budapest |

<p>Rövid, súlyos betegség után, 86 éves korában szombat délután elhunyt Hankiss Elemér szociológus, irodalomtörténész, a Magyar Televízió korábbi elnöke - tudta meg a családtól az MTI.</p>

Hankiss Elemér 1928-ban született Debrecenben, egyetemi tanulmányait Eötvös-kollégistaként az ELTE angol-francia szakán végezte 1950-ben. Az 1956-os forradalom után hűtlenség és államellenes összeesküvés vádjával tíz hónapot töltött vizsgálati fogságban, végül bizonyítékok hiányában felmentették. Hankiss Elemér az 1960-as években dolgozott az Európa Kiadónál, majd a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Irodalomtudományi Intézetének főmunkatársa volt. 1975-től csaknem húsz éven át az MTA Szociológiai Kutatóintézetének értékszociológiai és módszertani osztályát irányította, 1996 és 1998 között pedig az intézet igazgatója volt. Tanított a pesti, a szegedi és a Közép-európai Egyetemen, és vendégprofesszor volt több külföldi egyetemen. Hankiss Elemér 1990 és 1993 között a Magyar Televízió elnökeként aktívan részt vett a magyar közéletben.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?