Elhunyt Für Lajos volt honvédelmi miniszter

Budapest |

<p>Elhunyt Für Lajos volt honvédelmi miniszter kedden hajnalban a budapesti Honvédkórházban - tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-t.</p>

Für Lajos 82 éves volt. A Magyar Demokrata Fórum (MDF) alapító tagja volt, 1990-1994 között az Antall-, majd a Boross-kormányban töltötte be a honvédelmi miniszteri posztot.    A Honvédelmi Minisztérium saját halottjának tekinti az egykori tárcavezetőt, és osztozik a család gyászában. A volt miniszter temetését a család kérésének megfelelően szűk, családi körben rendezik majd meg - írta a HM.    A parlamenti honlapon található önéletrajz szerint Für Lajos 1930. december 21-én született a Vas megyei Egyházasrádócon. 1954-ben szerzett középiskolai történelemtanári diplomát.     1956. október 26-án a debreceni forradalmi bizottmány titkárává választották. Az orosz hadsereg katonái november 4-én hajnalban letartóztatták, és rövid időre internálták. 1956 karácsonya előtt szabadult, Franciaországba menekült, 1957. május 16-án tért haza.    1987-ben részt vett a lakitelki találkozón, az MDF alapító tagja volt.     Az 1990. évi országgyűlési választásokon pártja Vas megyei területi listáján szerezett mandátumot. 1990-1994 között az Antall-, majd a Boross-kormányban töltötte be a honvédelmi miniszteri posztot. 1994-1996-ig az MDF elnöke volt. 1996. március 7-én, az MDF tízedik országos gyűlése után kilépett az MDF frakciójából, 1998-ig függetlenként képviselőként dolgozott az országgyűlésben - olvasható a parlament honlapján. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?