Elhunyt a csernobili erőművet a katasztrófa idején vezető igazgató

Csernobil

Nyolcvannégy éves korában elhunyt Viktor Brjuhanov, a csernobili atomerőművet az 1986-os katasztrófa idején vezető igazgató – közölte szerdán az atomerőmű sajtószolgálata.

„Ma, életének nyolcvanötödik évében elhunyt Viktor Brjuhanov, a csernobili atomerőmű első igazgatója. A személyzet és a vállalat vezetése őszinte részvétét fejezi ki családtagjainak és hozzátartozóinak” – írta a Facebookon a sajtószolgálat. Halálának okát és helyet nem közölték. Ismeretes, hogy a volt erőmű-igazgató Kijevben élt.

Brjuhanov 1970-ben kezdett el dolgozni az erőműnél. Eleinte az építkezést irányította, majd ezután nem sokkal, egészen 1986 áprilisáig ő igazgatta a létesítményt. Az 1986. április 26-án bekövetkezett atomerőmű-katasztrófát követően leváltották beosztásából. Brjuhanovot és Nyikolaj Fomin főmérnököt 1988 júliusában 10 év börtönbüntetésre ítélték a biztonsági előírások be nem tartása miatt. A volt igazgatót öt év után feltételesen szabadlábra helyezték.

A világ eddigi legsúlyosabb atomerőmű-katasztrófája az akkor a Szovjetunióhoz tartozó Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság területén, a Kijevtől kevesebb mint 100 kilométerre északra fekvő csernobili erőmű negyedik blokkjában történt. A robbanás következtében részben megsemmisült a reaktor aktív övezete, nagy mennyiségű radioaktív anyag került a levegőbe, és sugárfelhő borította be Európa nagy részét. A katasztrófa miatt az erőmű 30 kilométeres körzetében a teljes lakosságot kitelepítették, köztük Pripjaty lakóit is. Az atomerőmű körül ezt a 30 kilométeres, Fehéroroszországba is átnyúló, nyugati irányban viszont 60 kilométerre is kiterjedő területet tiltott övezetté minősítették.

Az ukrán nemzetbiztonsági szolgálat 2021. április 26-án nyilvánosságra hozott a csernobili katasztrófával kapcsolatos titkos iratokat, köztük Brjuhanov első jelentését a szovjet vezetéshez. Ebben az atomerőmű igazgatója azt írta, hogy a helyzet rendben van Pripjaty városában és a környező területeken, a sugárzás szintje pedig ellenőrzés alatt áll.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?