Elhamvasztották a Nobel-békedíjas Liu Hsziao-pót

Senjang |

<div>Elhamvasztották szombaton Liu Hsziao-po Nobel-békedíjas kínai ellenzéki aktivistát, aki két nappal korábban májrákban hunyt el.</div><div>&nbsp;</div>

A hírügynökségi jelentések szerint a börtönből pár hete végstádiumú májrákja miatt kiengedett Liut, aki a senjangi kórházban halt meg, szombaton szerény szertartás keretében hamvasztották el rokonainak kívánsága szerint. Az AP szerint az elhunyt felesége és a család tagja a hatóságok szigorú felügyelete mellett, a külvilágtól elzárva vehetett végső búcsút a halottól.   A 61 éves korában meghalt Liu 2010-en nyerte el a Nobel-békedíjat, ami igencsak felbőszítette a pekingi kormányt. A Nobel-bizottság az emberi jogokért folytatott erőszakmentes küzdelmét ismerte el, de a kitüntetést soha nem vehette át, mivel ellenzéki tevékenységét a kommunista Kínában ellenforradalmi tevékenységnek, rendszerellenes felforgatásnak tekintették, s emiatt többször is börtönbe került. Legutóbb 2009-ben ítélték 11 év börtönre a Charta 08 című kiáltvány miatt, amelyben másokkal együtt politikai változást, a jogállamiság és az emberi jogok érvényesülését sürgette Kínában. Börtönévei alatt feleségét, Liu Hsziát házi őrizetben tartották Pekingben.   A Reuters hírügynökség Senjang kommunikációs vezetőjére hivatkozva azt írja, hogy a hamvasztás a család kérése volt, Liu Hszia pedig immár szabad, de nem szeretné, ha bárki zavarná gyászában.   "Ez a család kérése. Ez természetes" - mondta Cseng Csin-jang, aki nem árulta el, hogy hol van Liu özvegye.   Mo Sao-ping, a család jogi képviselője viszont úgy nyilatkozott, nem tudja megerősíteni, hogy valóban a család kérte-e a hamvasztást, mert ő sem tudja elérni Liu Hsziát.   "Valószínűleg továbbra is figyelik és ellenőrzik őket a hatóságok. Nem lehet kapcsolatba lépni velük" - tudatta Mo. Egy nyugati diplomata úgy nyilatkozott, hogy jelenleg is próbálják elérni, hogy az özvegy és testvére, Liu Huj elhagyhassák az országot.   Közben a Global Times című angol nyelvű pártlap személyeskedő cikket jelentetett meg az elhunyt aktivistáról, aki egyébként a cenzúra miatt sokkal kevésbé volt ismert Kínában, mint külföldön. A lap azt írta, hogy Liu meg akarta dönteni a politikai rendszert, és nyugati modellt akart bevezetni, ami veszélybe sodorta volna Kína stabilitását és nemzetbiztonságát.   "Ezért a kínai társadalom megveti és elítéli. Paranoiás volt, naív és arrogáns" - írta Liuról a Global Times.   Liu Hsziao-po csak súlyos betegsége miatt hagyhatta el a börtönt június végén. Felmerült a külföldi gyógykezelés lehetősége, de a kínai hatóságok szerint állapota nem tette lehetővé, hogy máshova szállítsák. Nyugati kormányok felszólították Pekinget, hogy engedje el Liut és biztosítsa számára a lehetőséget kezelése helyszínének megválasztására, de Peking erre nem volt hajlandó. A Reuters megjegyzi, hogy utoljára a náci Németországban fordult elő 1938-ban, hogy egy Nobel-békedíjas fogságban hal meg.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?