Elhagyták Szíriát az ENSZ ellenőrei, megérkeztek Libanonba

Damaszkusz |

<p>Elhagyták Szíriát és megérkeztek Libanonba az ENSZ vegyifegyver-ellenőrei szombaton.</p>

Szemtanúk szerint a csoportot szállító járműoszlop reggel indult útnak Damaszkuszból Libanon felé. A határt Másznánál lépték át.    A világszervezet tucatnyi szakértője a tíz nappal ezelőtti, Damaszkusz környéki támadás helyszínén vettek mintákat, a támadásban nyugati hírszerzők és a szíriai ellenzék szerint a kormányerők mérgező gázt is használtak.    A vegyi fegyverek bevetése miatt az Egyesült Államok elnöke, Barack Obama katonai beavatkozást fontolgat Szíria ellen.     Az amerikai hírszerzés friss jelentése szerint a gáztámadás legalább 1429 ember életét oltotta ki, köztük több mint négyszáz gyerekét.     Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár pénteken - diplomaták beszámolója szerint - azt jelezte a Biztonsági Tanácsban állandó tagsággal rendelkező országoknak, hogy a minták elemzése két hétig tarthat.    A világszervezet ellenőreinek mandátuma csak arra terjed ki, hogy megállapítsák, használtak-e vegyi fegyvert az említett helyszínen, de arra már nem, hogy ki vetette be őket.     Korábbi jelzések szerint a szakértők Hágába viszik a mintákat az elemzések céljából.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?