Elemzők: nehéz helyzetbe került Gyurcsány Ferenc

Budapest |

<p>Nehéz helyzetbe került a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció azáltal, hogy kiderült, az ellenzéki pártnak nem sikerült választási egyezségre jutnia az MSZP-vel.</p>

Az MSZP kedden jelentette be, hogy befejezte a szövetségkötési tárgyalásokat azt követően, hogy sem a Demokratikus Koalícióval, sem Fodor Gábor liberális pártjával nem köt választási megállapodást.    Lánczi Tamás, a Századvég Alapítvány vezető elemzője a helyzetet értékelve azt mondta, a szocialisták abban bíznak, hogy a baloldal legnagyobb szereplőjeként el tudják szívni a kis pártok szavazóit. Ezen stratégia nagy előnye, hogy sikeressége esetén nem kell osztozkodni, vagyis a megszerzett helyek sorsáról egyedül dönthet az MSZP - fejtette ki, hozzátéve ugyanakkor, hogy a szocialisták nagy kockázatot is vállalnak Gyurcsány Ferenc távol tartásával, aki reménytelen helyzetéből adódóan kockázat nélkül bevethet bármit a következő fél évben politikai túlélése érdekében.    A Századvég munkatársa szerint ugyan igaz, hogy a volt kormányfő valóban sok szavazót eltántoríthat az MSZP-től, Gyurcsány Ferenc mégis külön indulva is veszélyes lehet a baloldalnak, hiszen korábbi kormányfőként "komoly információk birtokában" akár "ádáz harcba" is kezdhet a szocialista párt szavazóiért.    "Ebben a helyzetben tehát a baloldalnak nem volt jó döntési lehetősége" - fogalmazott Lánczi Tamás, aki szerint ezzel egy időben a jobboldal előtt "jobb és még jobb" forgatókönyvek bontakoznak ki. Kiemelte, a kormánypártoknak kedvez, hogy a baloldalon nincsenek új szereplők, "csak a múlt emberei jönnek elő". A Századvég munkatársa szerint a Fidesz helyzetét könnyíti, hogy egyszer már legyőzött ellenfeleket kell újra megelőzni, a baloldal legfontosabb politikai szereplőit ráadásul szembesíteni lehet a 2010 előtti népszerűtlen kormányzással, mivel komoly tisztségeket töltöttek be akkoriban.     Juhász Attila, a Political Capital (PC) vezető elemzője szintén azon a véleményen volt, hogy az MSZP nem akart több szövetségesi megállapodást kötni azt követően, hogy az Együtt-PM-nek felajánlottak 31 egyéni választókerületet a 106-ból. Mesterházy Attila pártelnöknek ugyanis feltehetően nehéz lett volna elfogadtatni saját pártján belül újabb képviselői helyek átengedését, hiszen azokból a csökkenő parlamenti létszám miatt egyébként is kevesebb lesz.      Gyurcsány Ferenc pártjának ugyanakkor érdeke lett volna megállapodni a szocialistákkal, ugyanis a volt kormányfő feltehetően csak így tudta volna jövőre is biztosítani helyét a parlamentben - fejtette ki a PC munkatársa, aki szerint a DK saját maga által bevallottan is csak kevés, 100-200 ezer voksot tudott volna hozni, ráadásul az utóbbi időben láthatóan nem is tudták növelni táborukat, miközben Gyurcsány Ferenc személye valószínűleg nagy számban tartotta volna távol a bizonytalan szavazókat.    Juhász Attila szerint az MSZP tehát a volt kormányfő elutasítottsága miatt kockáztatja a DK szavazóinak elvesztését, hiszen azáltal több lehetséges voksot is veszíthet. Az elemző szerint a szocialisták nem érdekeltek abban, hogy kampányukban kiemelt figyelmet fordítsanak a DK-ra, de szavazóik egy részét igyekeznek majd megszerezni azzal, hogy biztosan többször elmondják: a Gyurcsány Ferenc pártjára adott szavazatok elveszettnek számítanak majd a baloldalon.    A PC vezető elemzője hangsúlyozta továbbá, hogy bár a DK kevés számú szavazója rendkívül elkötelezett pártja mellett, körükben is felvetődhet: érdemes-e egy esélytelennek tartott pártra adniuk voksukat. Gyurcsány Ferenc ezért minden bizonnyal "teljesen bedobja majd magát" a kampányban és igyekszik a személyiségére jellemző módon fokozni a rá irányuló médiafigyelmet - tette hozzá Juhász Attila. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?