Elaludt az értekezleten, kivégezték

Szöul |

<p>Nyilvánosan kivégeztek két magas rangú tisztségviselőt augusztusban Észak-Koreában: egy korábbi mezőgazdasági minisztert, valamint az oktatási tárca egyik munkatársát, aki elaludt egy Kim Dzsong Un észak-koreai vezető elnökletével megtartott értekezleten - jelentette kedden meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Dzsungang Ilbo című dél-koreai lap.</p>

A kivégzéseket légvédelmi fegyverrel hajtották végre az észak-koreai főváros, Phenjan egyik katonai akadémiáján Kim Dzsong Un parancsára.

A dél-koreai újság információi szerint az egyik kivégzett, Hvang Min korábban a mezőgazdasági tárcát vezette, és azért ítélték halálra, mert "olyan közpolitikai javaslatokat támogatott, amelyek közvetlen fenyegetést jelentettek az észak-koreai vezetésre". 

A lap úgy tudja, a másik férfi, Ri Jong Dzsin az oktatási minisztériumban dolgozott miniszteri szintű tisztségviselőként. "Azzal hívta ki Kim haragját, hogy elbóbiskolt egy értekezleten, amelyet az észak-koreai vezető elnökletével tartottak. A helyszínen elfogták, majd az állambiztonsági minisztérium alaposan kifaggatta. A vizsgálat során más vádpontokban, például korrupció miatt is bűnösnek találták. Ezt követően végezték ki" - idézte a név nélkül nyilatkozó forrást a Dzsungang Ilbo.

Kim Dzsong Un apja halálát követő, 2011-es hatalomátvétele óta széles körű tisztogatást végzett a katonai és politikai vezetés soraiban. Nagynénje férjét, Dzsang Szong Teket 2013 decemberében végeztette ki az államhatalom megdöntésére szőtt összeesküvés vádjával.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?