Éhségsztrájkba kezdtek a menekültek a görög-török határon

Isztambul |

<div>Éhségsztrájkot hirdetett az északnyugat-törökországi Edirne térségében több száz menekült, akinek a hatóságok napok óta nem engedik a közeli görög és bolgár határátkelőhelyek megközelítését - közölte csütörtökön az NTV török televíziós csatorna.</div><div>&nbsp;</div>

"Nincs szükségünk ételre és vízre sem: arra van szükségünk, hogy békésen átkeljünk a határon" - olvasható a migránsok által magasba tartott néhány transzparensen.    A menekültek azt kérik, hogy engedjék őket tovább a szomszédos uniós tagállamokba, Görögországba és Bulgáriába, hogy onnan aztán folytathassák útjukat az Európai Unió gazdagabb országai felé, mivel máskülönben csónakkal kell elindulniuk a görög szigetekre, ám ez utóbbi útvonal jóval veszélyesebb.    A török hatóságok a görög és bolgár határátkelők megközelítése mellett azt sem hagyják a menekülteknek, hogy belépjenek a görög határtól 5, míg a bolgártól 16 kilométerre található Edirne városába. A főleg szíriai migránsok így egy főút mellett táboroznak. Az edirnei kormányzó szerdai bejelentése szerint takarókat és mobilvécéket bocsátottak a menekülteknek.    "Két-három napig maradhatnak, de aztán el kell menniük" - szögezte le a Milliyet című török napilapnak nyilatkozva Dursun Ali Sahin. A kormányzó hozzátette: próbálják a migránsokat meggyőzni, hogy szálljanak meg az ország déli részén kialakított táborokban, ahol jelenleg mintegy 200 ezren tartózkodnak az országba menekült 2 millió szíriai közül.   Sok szíriai menekült táborozik az isztambuli autóbusz-pályaudvaron is, ahol a rendőrség nem engedi őket felszállni az edirnei járatokra.    Bár Törökország a szíriaiaknak határozatlan ideig biztosítja az ország területén való tartózkodást és az alapvető orvosi ellátást, nem ad nekik törvényes menekültstátust, és nem teszi lehetővé számukra a legális munkavállalást sem. A szíriai gyermekek rendes beiskolázására sincs mód, csak arra, hogy ideiglenes tanfolyamokon vegyenek részt, és speciális iskolákba járjanak.    A szíriai menekültek állításuk szerint elsősorban azért akarnak az Európai Unióba bejutni, hogy ott tényleges menedékjogot kapjanak, és ezáltal biztosíthassák a jövőt gyermekeik számára.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?