Éhségsztrájkba kezdett a bebörtönzött orosz ellenzéki vezető

Moszkva |

<p>Éhségsztrájkot folytat múlt szombat óta a bebörtönzött Szergej Udalcov orosz ellenzéki vezető, tiltakozásul azért, mert a hatóságok magánzárkába helyezték, amit ő jogsértőnek tart - közölte hétfőn a felesége.</p>

Szergej Udalcov, a 2011 decemberében kezdődött és a 2012.márciusi elnökválasztást is követő, nagyszabású Putyin-ellenes tüntetések egyik fő szervezője ellen 2012 októberében indítottak büntetőeljárást. A politikus több mint két évig házi őrizet alatt állt.    Tavaly júliusban Udalcovot, a radikális orosz Baloldali Front elnökét négy és fél év, munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Moszkvai Városi Bíróság a karhatalom és a rendőrség összecsapásával végződött nagyszabású moszkvai tüntetésben játszott szerepéért, s az állítólag az orosz hatalom megdöntését célzó tevékenységéért.     Az ellenzéki vezető idén márciusban bejelentette, hogy az Európai Emberi Jogi Bírósághoz fordul jogorvoslatért, miután a börtönbüntetés elleni fellebbezését elutasította az orosz Legfelsőbb Bíróság.    Felesége, Anasztazija Udalcova hétfőn közölte: "Szergej szombaton kezdett éhségsztrájkba, hogy tiltakozzon a magánzárkába helyezése ellen." Udalcova szerint az áthelyezés "törvénytelen és az a célja, hogy megakadályozza idő előtti szabadon engedését az elkövetkező hat hónapban".    Hozzátette, hogy az elmúlt napokban hasztalan próbálták Udalcov idő előtti szabadon engedését kérni. Férjét azonban hamis ürüggyel magánzárkába helyezték, arra hivatkozva, hogy elhagyta a számára kijelölt körletet.    Az ellenzéki vezető ügyvédje, Dmitrij Agranovszkij elmondta, hogy ha valakit magánzárkába helyeznek, azzal elveszíti a lehetőséget, hogy a következő hat hónapban kérhesse idő előtti szabadulását.    Az AFP francia hírügynökség azt írta, hogy telefonáltak a Moszkvától 480 kilométerre délkeletre fekvő Tambovi terület hármas számú börtöntáborába, ahol Udalcovot idén május óta őrzik, de a hatóságok nem kívánták kommentálni a történteket.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?