Egymillió ember hiányzik az ukrán agrárszektorból a mozgósítás miatt

ukrajnai háború 25

Az ukrán agrárágazat akut munkaerőhiánnyal küzd a mozgósítás miatt, jelenleg több mint egymillió munkavállaló hiányzik a szektorból

Vagyis a teljes munkaerő-szükséglet több mint fele hiányzik – jelentette ki Denisz Marcsuk, az Összukrajnai Agrártanács elnökhelyettese az egyik országos tévécsatorna műsorában.

Az orosz offenzíva kezdetét követően, 2022 márciusától elsőként a vidéki lakosokat és a mezőgazdasági munkásokat mozgósították, és ez a folyamat azóta is tart – mondta Marcsuk a Mi – Ukrajina országos hírtelevízió műsorában.

Véleménye szerint még a hadkötelesek felmentésének lehetősége sem oldja meg a problémát. A kritériumokat ugyan meghatározták, de ezek olyan jellegűek, hogy sok kisebb gazdaság nem képes megfelelni nekik.

A törvény szerint csupán a dolgozók létszámának 50 százalékáig terjedhet a katonai szolgálat alól mentesítettek köre. Emiatt egyre kevesebben dolgoznak az agráriumban, ami jelentős munkaerőhiányt okoz – tette hozzá.

Marcsuk azt is megjegyezte, hogy a munkaerőhiányt egyelőre részben a nők fizikai munkába való bevonásával sikerül ellensúlyozni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?