Egyiptom megfékezné a szexuális támadásokat

<p>&nbsp;Bemutatta terveit az egyiptomi kormány a nőkkel szembeni szexuális támadások tömegjelenségének leküzdésére - adták hírül pénteken egyiptomi napilapok. A terv egyik eleme, hogy a június végén kezdődő böjti hónap, a ramadán alatt olyan tévésorozatokat fognak sugározni, amelyek kiemelik a nők jogait.</p>

A probléma tárgyalására minisztériumi bizottság jött létre az után, hogy az Abdel-Fattáh esz-Szíszi elnök vasárnapi hivatalba lépését ünneplő tömegben szexuális támadás áldozatává vált egy diáklány. Az eset nem megy ritkaságszámba az észak-afrikai országban, azonban ezúttal videofelvétel is készült, amely még aznap felkerült a Youtube internetes videomegosztó közösségi oldalra.
   

A felvételen látszik, amint többen megpróbálják a teljesen meztelen lányt kimenteni a tömegből. Látszik, ahogy a hatalmas hangzavar és tolongás közepette két rendőr támogatja kifelé a horzsolásokkal borított áldozatot, akit közben újból leteper a tömeg, mielőtt végül sikerül őt egy autóval kimenekíteni.
   

A videó által kiváltott heves reakciók közepette Szíszi még kedden megbízta Ibráhím Mahlab kormányfőt egy minisztériumi bizottság megalakításával, amelynek célja a jelenség társadalmi okainak tanulmányozása, és azok orvoslása. A testületnek tagja többek között a szunnita világ szellemi központjának számító al-Azhar mecset és egyetem vezető imámja, a kopt ortodox egyházfő, továbbá az oktatásügy és a média képviselői és a biztonsági erők magas rangú tisztségviselői. A Szíszi által kiadott feladat egyértelmű: a vasárnap történtek többet nem fordulhatnak elő.
   

Az időközben elkészült haditerv értelmében fokozott rendőri jelenlétre lehet számítani a nagyobb tereken és a zsúfoltabb környékeken. A kormány emberi jogokért felelős intézményei számos rendőrtisztet külön kiképzésben részesítenek, hogy adott esetben hatékonyabban tudjanak fellépni a támadókkal szemben. Az iskolai tantervet olyan elemekkel egészítik majd ki, amelyek hangsúlyozzák a nők egyenjogúságát, és felhívják a figyelmet az ellenük elkövetett gyakori erőszakra.
   

A Mubarak-rezsimet megdöntő 2011-es felkelés jelképes színhelyévé vált Tahrír téren az elmúlt évek tüntetései alatt számos nő vált szexuális támadás áldozatává. A jelenség ellen küzdő aktivista mozgalmak leírásai szerint elenyésző ugyanakkor azoknak az áldozatoknak a száma, akik segítségért folyamodnak a hatóságokhoz. Legtöbben nem szólnak sérelmeikről, mert tartanak a társadalmi megbélyegzéstől.
   

Mindazonáltal a kevés beszámoló alapján egy riasztóan egységes tömegstratégia rajzolódik körül. Először férfiak egy kisebb csoportja veszi körül az áldozatot, azt állítva, hogy meg akarják védeni a molesztálásoktól. Ezután több tucat férfi csatalakozik a "védelmezőkhöz", és az így kialakult szoros gyűrű megakadályozza, hogy kívülről bármit látni lehessen. Pillanatok alatt letépik a nő ruháit, akinek esélye sincs elmenekülni.
   

A vasárnapi eset áldozata egy órán át küzdött támadóival, mielőtt a rendfenntartók felfigyeltek a tolakodásra. A szerdai lapok címlapjain Szíszi volt látható, amint egy nagy csokor virágot nyújt át az eltakart arcú diáklánynak, aki az állam jóvoltából nemsokára zarándokútra indul Mekkába. Azt, hogy a fiatal nő azonos a videón látható meghurcolt áldozattal, hivatalosan továbbra sem erősítették meg, ugyanakkor az egyiptomi hatóságok arra szólították fel a Youtube vezetőségét, hogy távolítsák el a felvételt az internetről, állítólag a sértett kérésére.
   

A hatóságok időközben vizsgálatot indítottak négy kórházzal szemben, amiért nem voltak hajlandóak befogadni a sérült diáklányt. A belügyminisztérium szerint ugyanakkor legkevesebb tíz ember ellen indult vizsgálat öt hasonló támadás miatt, amelyek mindegyikét a vasárnapi ünneplések közepette, a Tahrír téren követtek el.
   

Ez az első alkalom, hogy Egyiptomban tisztán kivehető képek kerültek nyilvánosságra egy ilyen erőszakcselekményről, és a helyi sajtón végigsöprő felháborodás mértéke is példátlan. Aktivisták szerint a legnagyobb probléma az, hogy a társadalom nem tartja bűnnek a nemi zaklatást.
    Szombatra különböző emberi jogi szervezetek felvonulást szerveztek a kairói belvároson keresztül, hogy így hívják fel az emberek figyelmét a riasztó jelenségre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?