Egyetlen régióban sem sikerült győznie a francia szélsőjobbnak

Párizs |

<p>Közvélemény-kutató intézetek exit-poll felméréseinek egybehangzó eredményei szerint a 13 régióból egyben sem sikerült győznie a Marine Le Pen vezette Nemzeti Frontnak a franciaországi regionális választások vasárnap tartott második fordulójában.</p>

A Nicolas Sarkozy volt államfő által vezetett Köztársaságiak 5-9 régióban, a kormányzó szocialisták pedig 3-6 régióban végezhettek az élen. E két párt mögött a Nemzeti Front a harmadik helyre szorult vissza. 

A múlt vasárnapi első fordulóban aratott történelmi sikere után Marine Le Pennek nem sikerült győznie saját legerősebb körzetében, az észak-franciaországi Nord-Pas de Calais-Picardie régióban, ahol Sarkozy pártjának jelöltje Xavier Bertrand a szavazatok 57,5 százalékét szerezte meg, szemben Le Pen 42,5 százalékával. 

A pártelnök unokahúga, a Marion Maréchal-Le Pen által vezetett lista a déli Provence-Alpes-Cote d'Azurön 45,5 százalékos eredménnyel alulmaradt a konzervatív ellenzék által indított Christian Estrosi nizzai polgármesterrel szemben, aki a felmérések szerint a voksoknak mintegy 54,5 százalékát szerezte meg.

Mindkét térségben jóval többen szavaztak, mint a múlt vasárnapi, első választási fordulóban, az exit-poll jelentések mintegy 61 százalékos részvételről számolnak be.

A Nemzeti Front múlt vasárnapi előretörését követően a kormányzó szocialisták bejelentették, hogy visszavonják jelöltjeiket azokban a régiókban, ahol Nicolas Sarkozy pártja a második helyen végzett a Nemzeti Front mögött, megakadályozandó a Nemzeti Front győzelmét a második fordulóban. Egyben arra szólította fel híveit, hogy szavazzanak a Köztársaságiak jelöltjeire. 

A kelet-franciaországi térségben, ahol a szocialisták jelöltje nem lépett vissza, Philippe Ricert, Sarkozy pártjának jelöltje a voksok mintegy 48,4 százalékával végzett az első helyen, míg Marine Le Pen jobbkeze, Florian Philippot a szavazatok 36,4 százalékát szerezte meg.

Manuel Valls francia miniszterelnök kijelentette, hogy bár a Nemzeti Frontnak nem sikerült egyetlen régióban sem győzni, a szélsőjobboldal veszélye messze nem múlt el Franciaországban. Úgy fogalmazott, hogy nincs ok megkönnyebbülésre, örömmámorra, a bevándorlásellenes Nemzeti Front magas eredményei arra kényszerítik a kormányt, hogy figyeljen oda. 

Nicolas Sarkozy arra figyelmeztetett, hogy a Nemzeti Front mostani veresége nem feledtetheti az első forduló keserű tapasztalatát. A volt államfő egységre szólította fel a jobboldalt, valamint arra, hogy továbbra is "utasítsanak el minden kompromisszumot szélsőséges pártokkal". 

A vereség dacára Marine Le Pen harciasan nyilatkozott, és azt hangsúlyozta, hogy a 2010-es regionális választásokhoz képest a párt megháromszorozta tanácstagjainak számát. "Semmi nem állíthat meg bennünket" - mondta a pártvezető híveinek hangos tetszésnyilvánítása közepette az észak-franciaországi Hénin-Beaumont településen , hozzátéve, hogy előretörésük "lerántotta a leplet a francia politikai rendszer alapját képező hazugságról".

Az ország összes régiójából késő este várhatóak hivatalos eredmények. A kétfordulós regionális választásokon 44 millió választópolgár az idén újrarajzolt 13 régió tanácsainak 1722 tagját választotta meg hat évre. Az eddigi 22 régióból 21-et irányított a baloldal. 

A múlt vasárnapi első fordulóban a Nemzeti Front a 13 régióból hatban végzett az élen, országos összesítésben a párt a szavazatok közel 28 százalékát szerezte meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?