Egy segélyszolgálat tucatnyi alkalmazottját rabolták el Jemenben

Áden |

<p>Jemeni lázadók elrabolták egy norvégiai segélyszervezet tizenkét alkalmazottját a Vörös-tenger partján fekvő, nyugat-jemeni Hodeida környékén - közölték jemeni kormányilletékesek és helyi források.</p>

Az AFP hírügynökség helyi forrásokból úgy értesült, hogy a túszok mind jemeniek, és csütörtökön rabolták el őket, mert a lázadók szerint az ellenük harcoló szaúdi koalíció segélyeit osztogatták.

Abdul Rakib Fattah jemeni önkormányzati miniszter egy kormánybarát honlapon arról tájékoztatott, hogy a lázadók a Norvég Menekülttanács (NRC) segélyszervezet alkalmazottait rabolták el, miután rajtaütöttek a szervezet irodáin.

Jemenben két és fél éve, 2014 augusztusa óta tart a polgárháború az Irán támogatását élvező síita húszik és a Szaúd-Arábia vezette szunnita arab koalíció által támogatott, nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz, Abed Rabbó Manszúr Hádihoz hű erők között. Eddig sorra kudarcba fulladtak az ENSZ közvetítésével zajló béketárgyalások. 

Az Egészségügyi Világszervezet szerint a háború két és fél éve alatt több mint 7400 ember halt meg, mintegy 40 ezren megsebesültek. Januárban azonban Jamie McGoldrick, az ENSZ jemeni humanitárius koordinátora ennél súlyosabb veszteségekről számolt be, szerinte több mint tízezer civil vesztette életét.

A lázadók kezén vannak hatalmas területek Jemen északi részén, maga a főváros, Szanaa, illetve Hodeida is. A kormányerők január elején indítottak átfogó offenzívát a délnyugati partszakaszon, és jelenleg észak felé, Hodeida irányában nyomulnak előre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?