Egy lehetséges múlt megidézése

Somogyi Tibor felvételeJuhász R. József költőt, performert nem kell bemutatni az irodalom, képzőművészet iránt érdeklődőknek, hiszen Rocco – ahogyan mindenki ismeri – jó negyedszázada van jelen (nemcsak) a hazai művészeti életben. Gazdag, sokré?tű pályáját három önálló verseskötet (legutóbbi, a 2006-ban megjelent Képben vagy? két díjat is kapott), csoportos kiállítások, a Stúdió Erté húszéves működése, ezen belül pedig több mint száz performansz fémjelzi.

Költő, performer – melyik áll hozzád közelebb?

Egyiket sem szeretném kiemelni. Multimediális művésznek tartom magam.

Miért épp a multimediális művészet volt az, ami annak idején megfogott?

Ennek mélyebb gyökerei vannak, még az Iródia korszakába nyúlnak vissza. Akkor találkoztam az első kísérleti irodalmi alkotásokkal, aztán nagyon gyorsan bele is szerettem ebbe a műfajba. Ezután jöttek a vizuális, az akusztikus költemények, az akcióköltemények, majd fokozatosan a performansz, de egyik műfajt sem adtam föl mindmáig, művelem a költészetet, a performanszot, kiállítok is, sok mindennel foglalkozom.

Mitől függ, hogy egy-egy anyagból vers, kiállítás vagy performansz születik?

Ez az anyagtól, illetve a mondanivalótól függ. Az ötlet adja magát. Ha olyan, amit installációval tudok kifejezni, akkor installációt készítek, nem erőltetem, hogy abból költemény szülessen. Ebben az értelemben nem kötöm magam műfajokhoz. A Somorján holnap nyíló kiállítás, illetve pontos megnevezéssel: interaktív hanginstalláció objektjei is egy ötletből születtek. Először performanszot készítettem a gramofontölcsérekkel, később már egy bonyolultabb szerkezetet konstruáltam, egy sisakot, amellyel szintén performanszokat mutattam be, majd folyamatosan alakultak ki ezek a „gépek”. Minden egyes kiállításra újabb és újabb „gépek” is készültek. Tehát nem olyan anyagról van szó, amely változatlanul utazik egyik helyszínről a másikra.

Hogyan alakultak ki ezek a szokatlan tárgykombinációk?

Erről többet mond a kiállításom alcíme, az Egy lehetséges múlt. Már régebben foglalkozom azzal, hogy a múlt tárgyait új kontextusba helyezzem. A gramofonok, fonográfok és a varrógépek egy időben léteztek, de tudomásom szerint még senki nem kombinálta össze őket. A His Master's Voice főcímet azért kapta a mostani kiállítás, mert a kiállított objektek túlnyomó része megszólaltatható. Régi lemezek varrógépekkel lesznek lejátszhatóak. A His Master's Voice egy régi gramofonmárka, a Singer varrógépmárka magyarul pedig azt jelenti: „énekes, éneklő”. Most ugyan nem állítom ki őket, de van például 40-es évekbeli, számítógépes billen?tyűzettel ellátott írógépem, számítógépes egérként működő vasalóm meg egy olyan hegedűm is, amelyen a húrok helyén színes folyadékkal megtöltött üvegcsövek vannak. Vagyis nem szólaltatható meg, viszont színes. Több ilyen „új” funkciójú tárgyam van.

Mitől függ, hogy egy-egy kiállításra mely darabok kerülnek?

Igyekszem tematikusan összeállítani a kiállítást, illetve helyhez próbálok igazodni. Minden kiállítótér más, és másmilyen anyagot igényel. Megpróbálom úgy összeállítani és elhelyezni a tárgyakat, hogy a térrel is kommunikáljanak. Ezáltal megint csak egy olyan kiállítás jön létre, amely ebben a konstellációban már soha nem lesz látható. Megpróbálok egyedi, egyszeri dolgokat csinálni. Ez valószínűleg a performer mivoltomból adódik. Nem szeretem a lezárt, és főleg nem az ismételhető dolgokat, ami már kicsit a színházat juttatja eszembe. Ez az, ami tőlem távol áll.

A közelmúltban jelent meg a Stúdió Erté történetét, tevékenységét felölelő kötet, a Trans?art Communcation. Húsz év után miért döntöttetek úgy, hogy befejezitek?

Erre nehéz válaszolni. A fő érv talán a csoportháttér, tehát az, hogy Németh Ilona szerte a világban kiállít, és nagyon nehezen tudna már foglalkozni fesztiválokkal. Én szintén kicsit más irányba mentem el, és a performansz-világ is valamelyest más irányt vett az utóbbi húsz év alatt. Amikor mi elkezdtük, még fontos volt, hogy helyet biztosítsunk a performansz művészetnek, hiszen nagyon kevés fóruma volt a világban. Ma már szinte mindenhol van performansz fesztivál, így nem volt értelme csak azért fesztivált csinálni, hogy a performansz művészek találkozhassanak, mert erre mindenfelé megvolt a lehetőség. 2003-ban volt utoljára nagy fesztiválunk, azóta projekteket készítünk. A csoport feloszlott, a munkának azonban nincs vége. A Kassák Intermediális Kreativitás Központ veszi át szervezésileg a szerepét, azaz másféle felállásban próbáljuk meg folytatni azt, amit a Stúdió Erté létrehozott. De inkább az intermedialitás irányába megy el a Kassák Központ: kiállításokat rendezünk, cédéket adunk ki, zenészek, képzőművészek, költők közös projektjeit, főként angol nyelven.