Egy iraki milícia bejelentette, folytatja támadásait a térségben állomásozó amerikai erők ellen

irak usa

Az Irán támogatását élvező iraki an-Nudzsaba nevű milícia pénteken bejelentette, folytatja támadásait a Közel-Keleten állomásozó amerikai erők ellen.

„Minden amerikai csapás a megfelelő választ vonja maga után” – szögezte le közleményben a fegyveres csoport vezetője, Akram el-Kaabi.

Alig néhány napja egy másik iraki síita milícia, a Katáib Hezbollah azt jelentette be, hogy felfüggeszti az amerikai csapatok elleni támadásait, „hogy elejét vegye az iraki kormány megszégyenülésének”.

A bejelentés hátterében vélhetően az áll, hogy a Pentagon a milíciát gyanúsítja egy három amerikai katona halálát okozó dróntámadással, amelyet a Jordánia északkeleti részén működő egyik bázis ellen követtek el.

Bár pénteki közleményében az an-Nudzsaba aláhúzta: „tiszteletben tartja” a Katáib Hezbollah döntését, leszögezte, hogy a maga részéről egészen a Gázai háború végéig, illetve az amerikai katonáknak a közel-keleti térségből való kivonásáig folytatják harcukat.

Október közepe óta legalább 165 támadás érte az Irakban és Szíriában állomásozó amerikai, illetve velük szövetséges nemzetközi erőket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?